Az Isten (nem)létével kapcsolatos vita földi eszközeinkkel eldönthetetlen, viszont az belátható, hogy ráutaló magatartás formájában mindenki hívő. Az is, aki nem hívőnek állítja magát. Csupán következetes gondolkodás kérdése, hogy egyesek elismerik azt, ami világosan látszik mindenki viselkedéséből.
Szilárd értékrendje csak annak van, aki hisz egy felette álló lényben és az általa adott normák egyetemes érvényében. Aki nem hisz ilyen lényben (praktikusan Istenben), az értelemszerűen nem hihet szilárd értékekben sem, tehát a gyakorlatban nem is alkalmazhat(na) ilyeneket.
Nézzük meg, mi következne egy tényleg és igazán Isten feltételezése nélküli világmodellből. Gondoljuk végig, mennyi minden alakulna másképp, mint ahogy ma tapasztaljuk.
Egy Istent nem feltételező világban minden mindegy, minden szabad, és semmi sem jó vagy rossz. Auschwitz sem. A Gulag sem. A szadizmus sem. A pedofília sem. A rasszizmus sem. A gyilkosság sem. A jogállamiság sem. A sajtószabadság sem. Az emberi jogok sem. A demokrácia sem. A szeretet sem. Az együttérzés sem. Még a következetesség sem. Ilyen világban egyikünk sem szeretne – és nem is tudna boldogan – élni. Egy ilyen világban senki nem mondhatná meg senkinek, hogy mit tegyen, és mit ne, mert belátná, hogy erre nincs alapja. Kivéve, hogy ahol a következetesség sem érték, ott mindenki össze-vissza beszélhet, nem kell belátónak lennie, mivel a „józan ész" sem hivatkozási alap. Egy ilyen világ elviselhetetlen lenne számunkra, mivel embertelen lenne. Az ember felett álló lényben nem hívő emberiség szükségképpen a ma emberinek tartott szint alá süllyedne.
Az Isten feltételezésére utaló magatartásunkból persze nem következik szükségszerűen Isten tényleges léte, ami a legjobb ismeretelméleti modelljeink szerint tökéletesen és bizonyosan eldönthetetlen. Az azonban következik belőle, hogy Isten nem létét hangsúlyozni önellentmondás azok szájából, akik igényt tartanának egy magasabb lény biztos értékrendjének tekintélyére. A tekintélyalapú erkölcsi igényformálás velünk született késztetés, nem múlik el „csupán" attól, hogy elvben nem is hiszünk ilyen tekintély létében.
Pontatlan vélelem, hogy erkölcs = hagyomány. Valójában erkölcs = mindenféle magatartási elvárás, ami szólhat úgy is, hogy „szeretkezz, ne háborúzz", vagy úgy is, hogy minden relatív, kivéve azt az abszolút állítást, hogy minden relatív. Meg úgy is, hogy mindent tolerálunk, kivéve a nem mindent tolerálást. Ezek logikai Möbius-szalagok, tekintélyben nem hívők tekintélyelven kinyilatkoztatott önellentmondásai.
A tudattal együtt jár a hit: a tudatra ébredés pillanatában már egyből hiszünk is, illetve úgy viselkedünk a gyakorlatban, mint aki hisz, és igényt formál a többi ember normáinak meghatározására. Kant szakszavával: ösztönösen univerzalizálhatónak tartjuk a magatartásunkat, és ha később úgy látjuk, hogy „ahány ház, annyi szokás", akkor meg ezt emeljük egyetemes szabállyá – vagyis képtelenek vagyunk meghaladni az univerzalizálási késztetésünket. Mivel erre racionális alapjuk és lehetőségük csak a hívőknek van, ők rendkívüli előnnyel rendelkeznek a nem hívőkhöz képest. „Elvehetetlen panorámájuk" nyílik a létre.
Nem az ateisták védelmében, csak a jobb megértés kedvéért teszem hozzá, hogy ez azért nem egészen így van. Az ateisták döntő többsége is elfogad egy nagyjából szilárd erkölcsi rendet, ami úgymond "közmegegyezésen" alapul, és nagy részben a hagyományos erkölcsi elveket viszi tovább, csak éppen szerintük ezek az elvek a társadalmi változások alapján, ill. bizonyos közmegegyezés meglétében bármikor módosíthatók. A progresszív balos értelmiség pedig gőzerővel dolgozik az új "közmegegyezésen". A kis lépések taktikája eddig bejött, de most úgy néz ki, ezen is túlléptek és egyes területeken teljes erővel nyomulnak, pl. a gender és melegházasság témában.
VálaszTörlésSzóval szerintem simán el fogják fogadtatni a világgal (a nyugati világgal legalábbis), hogy az istenhit csak akadály a jobb világ felé vezető úton, sőt egyenesen erkölcstelen, szégyellni való dolog.
Való igaz, hogy az erkölcsi rend elfogadtatásához tekintélyre van szükség, de az isteni tekintély már így is eléggé meg van tépázva, és mi szükség rá, ha ott a média.
Épp arról van szó, hogy aki nem hisz felsőbb tekintélyben, az legfeljebb a saját fanklubja nevében mondhat bármit is, ami pedig semmit sem jelent. Annyit jelent, mint a bivalybölömbéri postagalamb-tenyésztők magatartástani álláspontja, vagyis semmit.
TörlésEhhez képest az ateisták univerzális normaként kezelik a maguk felfogását, tehát hisznek egy magasabb tekintélyben, amiben nem hisznek. Ez érdekes helyzet, és ha ilyen paradox szemszögből nyomást képesek gyakorolni, azt csak irracionálisan gyakorolhatják, és a nyomás is csak irracionális közönségre képes hatni. Ez a blog meg a ráció általános jóléti előnyeiről szól. Minél racionálisabban viselkedünk, annál nagyobb lesz a jólétünk.
A ráció ebben a témában olyasmire utal, hogy aki nem hisz felső lényben, az ne diktáljon univerzális szabályokat, illetve ha diktál, bukja be a blöffjét.
"hisznek egy magasabb tekintélyben, amiben nem hisznek"
TörlésNem, ők abban hisznek, hogy tudják mi a jó az embernek. És ez maga a teológiai értelemben vett ősbűn, a jó és rossz tudásának birtoklása, pontosabban annak illúziója, hogy rendelkezünk ezzel a tudással.
Márpedig saját definíciójuk szerint nem tudhatják, hogy mi a jó az embernek. Csak az tudhatja, mi a Jó az embernek, aki nagybetűs Jó-ban és Rossz-ban gondolkodik. Ezt pedig csak az teheti meg, aki elismer egy felsőbb lényt, valamint hogy a Jó és a Rossz abszolút, univerzális kategória, mert a felsőbb lény határozza meg mindenki számára kötelező érvénnyel.
Törlés„Ateistának" lenni és egyetemes Jóban-Rosszban gondolkodni két lábon járó ellentmondás.
Igen, de hát éppen ez az óriási hübrisz: nem hisz a nagybetűs Jóban és Rosszban, de mégis meg van győződve arról, hogy tudja, mi kell az emberiségnek, arról is meg van győződve, hogy ami eddig volt, az rossz, ezért a régi megsemmisítéséért és valami új létrehozásáért küzd, ráadásul úgy, hogy erről az "új"-ról csak egy ködös álomkép lebeg a szeme előtt. Szerinte nincsenek abszolút kategóriák, így létalapját önmaga akarja meghatározni, és ezzel önmaga akar abszolútummá válni, ehhez viszont nem rendelkezik megfelelő alapokkal (tudással, hatalommal), így az emberiség sorsával hazárdjátékot játszik. Ezért ez a hozzáállás szerintem több, mint ellentmondás, ez már bűn.
TörlésLétezik viszont egy másik, becsületes ateista hozzáállás is: nem hisz semmilyen abszolútumban, egzisztenciális értelemben teljesen önmagára van utalva, de ebből a pozíciójából nem akarja önkényesen meghatározni a világ rendjét, hanem elfogadja, hogy az emberiség története során kialakított egy erkölcsi rendet, amit nem szabad megbolygatni, nem isteni eredete miatt, hanem mert belátja, hogy tökéletlenségei ellenére ez egy működő rend, és a megbolygatás következményei beláthatatlanok. Emellett számol az ember tökéletlenségével, ezért nem elbizakodott.
Nem találkoztam még ilyen emberrel. Te ilyennek tartod magad?
TörlésElméletileg sok ilyen ember van (gondolom, a második bekezdésben leírtakra kérdezel rá). Aki konzervatív és nem hisz Istenben, mind ilyen. Legalábbis ha őszintén konzervatív és őszintén ateista. Az őszinteséget viszont elég nehéz megállapítani.
TörlésÉn nem tartom magam ateistának, a konzervatív része viszont stimmel. Ha kétséget kizáróan bebizonyítaná valaki, hogy az erkölcs nem isteni eredetű, akkor is azon a véleményen lennék, hogy ne változtassunk a régi erkölcsi renden. Legalábbis az alapjain ne. Az életkörülmények változásaihoz igazodó változtatások persze szükségesek (de azok is csak nagy körültekintéssel), de ez az isteni eredetűnek tételezett erkölcsre is igaz.
Elméletileg sok ilyen ember van (gondolom, a második bekezdésben leírtakra kérdezel rá). Aki konzervatív és nem hisz Istenben, mind ilyen. Legalábbis ha őszintén konzervatív és őszintén ateista. Az őszinteséget viszont elég nehéz megállapítani.
TörlésÉn nem tartom magam ateistának, a konzervatív része viszont stimmel. Ha kétséget kizáróan bebizonyítaná valaki, hogy az erkölcs nem isteni eredetű, akkor is azon a véleményen lennék, hogy ne változtassunk a régi erkölcsi renden. Legalábbis az alapjain ne. Az életkörülmények változásaihoz igazodó változtatások persze szükségesek (de azok is csak nagy körültekintéssel), de ez az isteni eredetűnek tételezett erkölcsre is igaz.
Elméletileg lehet, hogy sok van, de a gyakorlatban én eggyel sem találkoztam. Egy konzervatív nem is lehet ilyen, hiszen nem létezik erkölcsi előírásoktól mentes konzervatív, előírni pedig csak implicit monoteizmus alapján lehet bármit is.
Törlés