Minden szeretetcselekedet célja, hogy jobbá tegye a világot. A világot rosszabbá tevő szeretetcselekedet nem valódi szeretet. Kant remek fejtegetéseket írt a témáról egyetemes erkölcsi szabályokat keresve. Levezette például, hogy a hazugság aláássa az emberi bizalmat, ami csökkenti az emberiség jólétét, ezért kell mindig, minden körülmények között igazat mondani. Immanuel kissé vonalas, szögletes ember volt, nem tűnt fel neki, hogy a rosszkor, rossz helyen, rosszul kimondott „igazság" akár ronthatja is a világ állapotát azzal, hogy felesleges konfliktusokhoz vezet. Kant alapvető megközelítése azonban érvényes: minden tettünk következményeit mérlegelnünk kell, mielőtt cselekednénk.
Fokozottan érvényes ez a mai menekülthelyzetre. Amikor az egyiptomi (kopt) és szír keresztények Kr.u. 630 táján szövetkeztek Mohamed követőivel Róma és Bizánc ellen, aligha gondolták, hogy 1400 évvel később már nem ők lesznek a többség. Rémálmaikban sem sejtették, hogy elnyomott, sanyargatott kisebbségként tengődnek majd a saját hazájukban, rettegve az életükért.
A történelmi tényekhez tartozik, hogy hamarosan rájöttek ők az iszlámban rejlő veszélyre, a koptok a következő évszázadokban többször is lázadtak a muszlim uralom ellen, de sikertelenül. Akkor már késő volt, szövetkezés előtt kellett volna gondolkodni. A más kultúrájú embertömegek befogadása kockázatos lépés, a befogadó kultúra megszűnésével, pusztulásával fenyeget.
Ma még kevés európai látja úgy, hogy az iszlám valami teljesen más, teljesen kultúridegen dolog. Pedig érdemes megfontolni, hogy a muszlimok egészen eltérő értékrend szerint élnek: „másként" (elképesztő kőkori stílusban) gondolkodnak a nők és gyermekek helyzetéről, a vallás helyéről a közéletben, a jogról (ideértve az emberi jogokat is), az igazságosságról és az optimális társadalmi rendről. Milyen esélyegyenlőségi beszélgetést lehet folytatni egy olyan muszlim férfival, aki szerint a nő nem férfi, azaz nem ember, és erről nem nyit vitát? Miféle demokráciát lehet építeni olyanokkal, akik önként és dalolva kalifátust akarnak? Az iszlám az európai fasizmushoz/nácizmushoz áll a legközelebb, nem tűr másként gondolkodást, ellenzékiséget, műveltséget, filozófiát, kulturális örökséget, illetve semmiféle szabadelvű gondolatot. A sors iróniája, hogy ezt a szélsőséget épp az európai szabadelvűek hívják be szeretettel, a többség óvatossága, sőt tiltakozása ellenére. Mintha a Szabad Demokraták tolnák Hitler szekerét.
Amikor európaiként azt mondjuk, hogy minden ember egyforma, valójában arra gondolunk, hogy eddigi tapasztalataink szerint a legtöbb európai rendelkezik egyfajta humanista polgári tisztességgel. Akkor is, ha nem jár vasárnaponként misére, mint a nagyszülei és többé-kevésbé a szülei. Az európai társadalmak a közéleti kereszténységtől eltávolodva is megőrizték a keresztény erkölcsi alapokat. A muszlimok nagyszülei azonban nem jártak vasárnap misére, még húsvéti és karácsonyi misére sem, így a muszlimok sosem rendelkeztek európai polgári tisztességfelfogással, teljesen különböznek e tekintetben. Az iszlámban napi öt kötelező ima van, péntek a szent nap, és nincs sem karácsony, sem húsvét, sem tíz parancsolat, sem szeretetparancs. Mohamed fő parancsa, hogy mindenki legyen muszlim, vagy jaj neki. A következő években ezt fogjuk döbbenten tudatosítani, konfliktusok sora várható.
Vajon ez rosszkor, rossz helyen, rosszul kimondott igazság, amely felesleges konfliktusokhoz vezet? Vagy az előrelátó gondolkodást és a konfliktusok megelőzését segíti?
Témába vágó sorozatom itt olvasható:
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-2-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-3-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-4-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-5-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-6-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/06/ismerd-meg-az-iszlamot-7-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/07/ismerd-meg-az-iszlamot-8-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/07/ismerd-meg-az-iszlamot-9-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/07/ismerd-meg-az-iszlamot-10-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/07/ismerd-meg-az-iszlamot-11-resz.html
http://kozlogika.blogspot.com/2015/07/ismerd-meg-az-iszlamot-12-resz.html