A bűn zsoldja?

Elcsépelt protestáns riogatásnak számít, hogy „a bűn zsoldja a halál". Hát van a bűnnek zsoldja? Ha igen, hogyan kommunikálható ez a kérdéskör?

Szerintem úgy, ahogy egy pilótajátékba beszállt emberrel kommunikálunk. A pilótajáték mesés hozamot ígér a befektetőknek, és amíg folyamatosan vannak új belépők, addig valóban jön is a hozam. Amint stabilizálódik a létszám, a szisztéma bebukik, mert nincs mögötte tényleges gazdasági tevékenység. Mindenki tönkremegy, és jajveszékel, hogy ő nem tudta, nem is sejtette, meg egy darabig honnan is tudhatta volna, hiszen a szisztéma fizetett. A pénzügyi szakemberek ilyenkor arra figyelmeztetnek, hogy fogjunk gyanút a mesés hozamígéreteket hallva, nézzünk utána, mire alapul az ígéret. Aki körültekintően fektet be, az nem dől be a piramisjátéknak.

A keresztények úgy is felfoghatják a szerepüket, mint akik az erkölcsi pilótajátéktól védik naiv embertársaikat, emlékeztetik őket a körültekintő pénzügyi stratégiára. A bűn mindig pilótajáték: 1. Megcsalod a házastársadat, és jön a rövid távú hozam. Aztán bebukod a házasságodat. 2. Eliszod az eszed és a család pénzét, és míg mámoros vagy, élvezed a hozamot. Aztán csodálkozol, hogy a lányod is alkoholistához megy férjhez, és rossz házasságban él. 3. Újraházasodsz, és nagy hangon hirdeted, mennyivel boldogabb vagy, mint az előzőben. Aztán az új férjed kikezd a lányoddal, hirtelen minden csúnyára fordul, és nem érted, hol romlott el az egész. 4. Elhanyagolod a gyerekeid nevelését, mert önmegvalósítasz. Aztán csodálkozol, hogy a gyerekeid elhanyagolják az unokáikat, és ahogy náluk látod ezt a jelenséget, úgy már zavar. A bűn zsoldja a földi boldogtalanság.

A földi kárt sokkal könnyebb kommunikálni, mint a vélt égit. Magyarázhatod a naiv befektetőnek, hogy a halála után majd bedől a pilótajáték, és megnézheti magát. Ki fog nevetni, kit érdekel, mi lesz a halál után. Ha azzal érvelsz, hogy még életében, itt, a földön megéli a szisztéma összeomlását és az ebből eredő kárt, sőt a gyerekei, unokái is öröklik a veszteséget, oda fog figyelni rád. Lehet, hogy haragszik, amiért korán szólsz, amikor a pilótajáték még trendi, amikor még vannak új belépők, amikor még fizet. Haragudjon: az indulat sokaknál az észhez térés előfeltétele. A haragból lehet az AHA-pillanat, a nagy belátás perce, a megfontolt stratégiára váltás (a megtérés).

A pénzügyi párhuzam egyébként nem erőltetett, a szociológiában társadalmi tőkének nevezik az emberi kapcsolataink értékét. Minél közösségbarátabban (erkölcsösebben) viselkedik az ember, annál nagyobb a társadalmi tőkéje. A bűn a társadalmi tőkét amortizálja le.

Figyeljünk oda arra, hogy ne védjük túl senki anyagi érdekét. Nem filléres veszteségektől szeretnénk kézi vezérléssel óvni embertársainkat, hanem a nagy tőkeleolvadástól, az egyéni és közösségi összeomlástól. Ezt önérdekből tesszük: a társadalom annál jobb állapotban van, minél jobb állapotban vannak a tagjai. Minél jobb helyzetbe hozzuk embertársainkat, annál jobb lesz nekünk.

Miért épp az ésszerűség

Az élet egyetlen területe sem teljesen ésszerű, még a logika sem. Viszont az élet minden jelenségéről lehet ésszerűen beszélni. Sőt hasznosabb ésszerűen beszélni róla, mint bárhogy másképp.

A zene, a sport, a vallás, a művészet, a szexepil, a divat lényegében nem ésszerű - gondolhatnánk. Mégis meglepő, mennyi mindent el lehet róluk mondani ésszerűen.

A közélet tele van ésszerűtlenséggel, ezeket megszüntetve jelentősen növelhető a jólétünk, jóval igazságosabbá tehető a világ.

Néhány példa:

1. Ha a nagyhatalmak nem lövik szét humanista megfontolásból a közel-keletiek életterét, hanem belenyugszanak, hogy a liberális demokrácia a nyugati kereszténység terve a társadalmi igazságosságról, a muszlimok ezzel szemben kalifátust akarnak emberi jogok nélkül, mert az emberi jogok csak a nyugati kereszténységből következnek, akkor egyből megszűnik a katonai beavatkozás és a menekültáradat. Ez ésszerűbbnek tűnik, mint egymás haját tépni menekültügyben, és közben tétlenül nézni a Közel-Kelet szétbombázását.

2. Ha a bal-liberális oldal valóban társadalmi igazságosságot akar, akkor ésszerű szövetségesnek látnia a keresztényeket, mert míg a bal-liberálisok felháborodnak, tehát vannak, addig a keresztények igyekeznek ténylegesen igazságosabbá tenni a társadalmat. Ésszerűtlen ezért kifelé szorítani a kereszténységet a közéletből, ez nem előre-, hanem hátramozdítja a bal-liberálisok számára is fontos ügyeket. A melegházasság erőltetése helyett a keresztény többség által biztosított stabil jóléti hátteret kellene megőrizni, amely eddig lehetővé tette, hogy bárkinek bármiféle emberi joga legyen, így a melegeknek is. Ha a keresztény többség kiszorítása miatt csökken a jólét, mindenkinek kevesebb joga lesz, így a melegeknek is.

3. Ha az európai politikai elit figyelmen kívül hagyja a választók többségének akaratát, és a többség feje felett, vagy kifejezetten a többség ellenére hoz döntéseket, akkor a felvilágosult abszolutizmus egy darabig menthető „mi jobban tudjuk, mi jó nektek" felkiáltással. Ez a rövid időszak már rég lejárt. Nem ésszerű olyan „európai értékek"-ről beszélni, amelyek mögött nincs tényleges európai többség, mert ezek definíció szerint nem európai értékek.

A közélet éssszerűségi felülvizsgálata számos további kérdésben hozhat áttörést, ismerjük fel, hogy ésszerű ésszerűen gondolkodni.

Miért épp a kereszténység

Az alábbi érvelés megértéséhez feltételezem, hogy az olvasó számára világosak a következők. Állításokból sosem vezethető fel felszólítás, felszólítások levezetésekor a belső intuíciónkra támaszkodunk. Nagybetűs Igazság híján nincs biztos logikai séma. A munkafeltevések és preferenciák fellazítják (érvénytelenítik) a logikát, de nélkülük nem jutunk semmiféle következtetésre. Gondolatmeneteket kizárólag a sensus communis valamely változatával lehet létrehozni, és mivel a sensus communis ismeretelméleti szempontból érvénytelen, az ismeretelméleti szintre emelkedve minden gondolatmenet érvénytelensége kimutatható.

Keresztény szempontból az alábbi érvelés kifejezetten furcsa lehet, nem szokás a judaista Messiás által alapított vallásról így beszélni. Nem állítom, hogy a kereszténység teljességét, vagy akár a lényegét fogalmazom meg, mindössze annyit állítok, hogy az alábbi érvelés ésszerű keretben megfontolandó alternatívává teszi a kereszténységet nem keresztények számára a mai ésszerűségközpontú korban.

Miért épp a kereszténység

1. Az ember földi jólétre törekszik. (Ez egyetemesnek feltételezett preferencia.)

2. Az ember figyeli, hogy mi történt/történik vele és a többi emberrel, elraktározza az ismereteket, és tanulságokat von le belőlük. (Ez munkafeltevés.)

3. Az ember folyamatosan és ösztönösen keresi a földi jólétet leghatékonyabban szolgáló rendszert és módszert.

4. Feltételezzük, hogy az emberek fejében lévő rendszer és az általuk alkalmazott módszer összefügg egy populáció jólétével, illetve a populáció által lakott régió jólétével és társadalmi igazságosságával. (Ok-okozati viszonyt feltételezek, ellenkező bizonyításig. Ez vitatható irányú bizonyítási teher.)

5. A nyugati keresztény többségű társadalmak migránstömegeket vonzó viszonylagos jóléte és társadalmi igazságossága következésképp a keresztény többség fejében lévő rendszer és az alkalmazott módszer eredménye.

6. A nyugati kereszténység többféle irányzatból áll, de ezek mind igyekeznek alkalmazni a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" szabályt, egységes mércét hirdetnek, viszonylag toleránsak, a tekintélytől 2 lépés távolságot tartanak, ösztönzik a kritikai gondolkodást, és az egyén jogait helyezik előtérbe a közösség jogaival szemben.

7. Tehát a földi jólétet legjobban a nyugati típusú szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvő, toleráns, tekintélysemleges, kritikai gondolkodásra hajló, egyénközpontú kereszténység segíti elő.

8. Az elérhető legnagyobb földi boldogság érdekében ésszerű (azaz: a gyakorlati és tapasztalati ésszel összhangban álló) a nyugati típusú kereszténységet választani.

További megfontolások

9. A „szabadság, egyenlőség, testvériség" a nyugati keresztény értékrend szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvéséből következik, így ha szabadságot, egyenlőséget, testvériséget szeretnénk, ahhoz ésszerű a szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvést választani.

10. A liberális demokrácia és a meritokrácia szintén a nyugati értékrend szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvéséből következik, így ha liberális demokráciát, illetve meritokráciát szeretnénk, ahhoz is a szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvést ésszerű választani.

11. Ha emberi jogokat, sajtószabadságot, esélyegyenlőséget, női-férfi egyenjogúságot, továbbá háborúmentes, éhezésmentes és AIDS-mentes világot szeretnénk, ezek szintén a nyugati kereszténység szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvéséből következnek, illetve ez által érhetők el, ésszerű ezt felismerve a nyugati kereszténység szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvését választanunk.

12. Ha a kereszténység által ígért túlvilági előnyökre vágyunk, de előtte földi jólétre is, szintén ésszerű a nyugati kereszténység szimmetrikus szeretetre és egységes mércére törekvését választanunk.

A fenti érvelés sokféleképpen támadható: ismeretelméletileg, ahonnan nézve minden gondolatmenet bizonytalan és érvénytelen, továbbá valamennyi munkafeltételezés, preferencia és bizonyítási teher felől. Vitatható, hogy a társadalom többségének gondolati modellje valóban meghatározza-e a jólétet és a személyközi kapcsolatok igazságosságát, továbbá hogy az embertársak önmagunkhoz hasonló szeretete és az egységes mérce valóban csak a kereszténységre jellemző-e. A gyakorlati és tapasztalati ész nem vezet biztos és kötelező érvényű következtetésekhez, ahogy semmi más sem. A gyakorlati és tapasztalati észről legfeljebb annyit állíthatunk, hogy viszonylagos következetesség esetén jó gyakorlati és tapasztalati eredményekhez vezet. A „jó" eredmény pedig „preferenciáink szerinti" eredményt jelent.

A kereszténység nem kötelező (sőt), hanem lehetőség a szimmetrikus személyközi kapcsolatok és az egységes mérce megélésére, valamint a jogállamiság, a toleráns demokrácia, a meritokrácia, az esélyegyenlőség, a női egyenjogúság, a társadalmi haladás, az önkiteljesedés, a béke és a jólét elérésére. Akinek nincsenek ilyen preferenciái és/vagy vitatja a fenti vitatható pontokat, az természetesen ésszerűen dönt, ha megfontoltan NEM választja a kereszténységet.

Ismeretelmélet és sensus communis az érvelésekben

Már csak egyet kell aludni a „Miért épp a kereszténység" címmel készülő posztig. Előzetesen kénytelen vagyok megvizsgálni még egy logikai kérdést: hogyan, milyen alapon ugrálunk a lét ismeretelméleti szintje és a sensus communis-ra (közös érzékelésre) hivatkozás között. E nélkül a megkülönböztetés nélkül nem tudjuk világossá tenni az érvelésekben alkalmazott implicit feltételezéseket és elmetrükköket.

Ismeretelméletileg szinte semmi sem biztos, de az ellenkezője sem. Nem biztos például, hogy meghalunk. Nem biztos, hogy létezik tér és idő. Biztosnak tűnik, hogy mi magunk létezünk (mert valakinek gondolnia kell ezt, ha már eszünkbe jutott), de nem biztos, hogy amit intuitíve gondolkodásnak vélünk, az tényleg az. Elég biztosra vehetjük, hogy van külvilág és vannak embertársak, ezt legkönnyebben egy sakkjátszma elképzelésével vezethetjük le magunknak. A levezetés azonban nem közvetlen bizonyítékra, hanem összefüggésekre támaszkodik. Közvetlen bizonyítékunk soha sincs semmire. Ha lenne valamire, azt nagybetűs Igazságnak neveznénk. Az ismeretelméleti szintre emelkedve ezért minden érvelést tönkre lehet zúzni, akár az ebben a bekezdésben foglaltat is.

A sensus communis szintjét egyszerűsítve a hétköznapi/józan/paraszti/gyakorlati ész szintjének nevezzük, de ennél sajnos bonyolultabb a dolog. Ha lenne közös érzékelés, akkor az eredménye annak is nagybetűs Igazság lenne, és semmiről sem tudnánk hosszan tartó vitát folytatni. Annyit kellene mondanunk, hogy nézzük meg, mint mond erről a közös érzékelés, és a vita máris el lenne döntve. Mivel erre nem vagyunk képesek, a sensus communis valójában csak bizonyos mértékben közös érzékelésnek tűnő fogalom. Egy kultúrkör tagjai, azon belül is egy összetartó közösség tagjai sok mindenben egyetértenek, számukra a sensus communis jól körülhatárolható, és határozott léttel bír. Egy multikulturális társadalom tagjai pedig gyakorlatilag semmiben nem értenek egyet, számukra a sensus communis halvány pára, alig-alig létezik.

Váltás a két szint között - ez az izgalmas jelenség teszi érthetővé a közéleti vitákat: az ismeretelméleti szinten minden érvelés lebontható, érvényteleníthető, viszont érvelést felépíteni csak a sensus communisra hivatkozva lehet. (Ami végső fokon nincs, tehát előre tudhatjuk, hogy érvénytelen hivatkozási alap.)

Példák:

1. Milyen bankba tegyem a pénzem? „A" bank ígéri a legmagasabb kamatot, „B" bank tűnik a legbiztosabbnak, „C" bank pedig szociálisan a legérzékenyebb. Hogy melyiket választom, az kizárólag a preferenciáimtól függ. Sensus communis szinten legfeljebb annyit mondhatunk, hogy ha a preferenciám a szociális érzékenység, akkor az annak megfelelő bankot célszerű választanom, és hogy nem azt a bankot választani ellentmond a sensus communisnak (pongyolán: ésszerűtlen). Ismeretelméleti szinten azonban nem vagyok kénytelen a deklarált preferenciám szerinti bankot választani, sőt pénz nem létezik, és minden mellékesnek nevezhető. Az ismeretelmélettel csak lebonthatom a sensus communis-szal felépített gondolatmeneteket.

2. Pénzt vagy életet - mondja egy rabló sötét este,  kihalt utcán, pisztolyt nyomva a halántékodhoz. A sensus communis 1. változata szerint az illető nem kínál valódi választást, mert ha nem adod a pénzt, akkor sem tarthatod meg, csak előbb halsz meg, mint hogy megválnál tőle. Okosabban teszed, ha átadod, ami nálad van, és mented az életed. Ebbe az értelmezésbe be van építve a kimondatlan feltevés, hogy nem akarsz meghalni. A sensus communis 2. változata szerint nagyszerű dolog történik veled, ha nem adod a pénzed. Mondjuk, gyógyíthatatlan beteg vagy, és hazádban nem engedélyezett az eutanázia. A rabló nem is sejti, milyen kapóra jön neked a fenyegetés. Nincs nálad sok pénz, de azért sem adod, öljön meg! A sensus communis 3. változata szerint elcserélték a rákleletedet, valójában jóindulatú daganatod van, ezt majd holnap fogod megtudni, mikor felhívnak a klinikáról, hogy tévedés történt. Nem adod a pénzt, a rabló azonban nem váltja be a fenyegetését. Leüt, elveszi a pénzed, és óriási szerencsédre életben hagy. A sensus communis 4. változata szerint a rablónak nyilván nehéz gyermekkora volt, különben nem folytatna ilyen mesterséget. Szociális érzékenységből átadod neki a pénzed, és barátsággal búcsúzol tőle: „használd egészséggel". Mint látjuk, a sensus communis nem vezet egységes állásponthoz, számos körülményt kell(ene) ahhoz ismernünk, hogy minősítsünk egy helyzetet. Az ismeretelméleti síkra felemelkedve: egyrészt a pénz egy bizalmi rendszer kelléke, nem konkrétan létező érték, tehát nyugodtan oda lehet adni, mint a papír zsebkendőt, másrészt, az életről sem igazán tudjuk, hogy mi, harmadrészt, a te konkrét halántékodon belőtt konkrét pisztolygolyóról még nincs konkrétan bebizonyítva, hogy konkrétan megöl (bármit jelentsen ez az ige). Higgadtan mérlegelheted a lehetőségeket, és ha úgy tartja kedved, kíváncsian kipróbálhatod, vajon a konkrét pisztolygolyó jelen helyzetben milyen hatást gyakorol rád, illetve a még definiálandó életedre.

A fentiek alapján mit kezdjünk a „jobb félni, mint megijedni" vagy az „addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik" állítással? Ezer sebből véreznek, mégis elég elterjedtek, és nem számítanak a butaság Csomolungmáinak. Ez valószínűleg annak köszönhető, hogy a legtöbb homo sapiens tanul a tapasztalatokból. Jobb esetben máséból, néha a sajátjából - ez is a sensus communis egyik forgatókönyve, tapasztalati észnek nevezhetjük.

Összegzés: a sensus communis intuíciónktól, munkafeltevéseinktől és preferenciáinktól függően sokféle következtetést tesz lehetővé,  de legalább lehetővé teszi ezeket. Az ismeretelméleti megközelítés ezzel szemben semmiféle következtetést nem tesz lehetővé azon kívül, hogy a dolgokat alaposan megfontolva semmire nem tudunk érvényesen következtetni, a sensus communis minden változata érvénytelen. Figyeljünk oda, hogy egy érvelés milyen sensus communis forgatókönyvet használ, illetve mikor ugrik ismeretelméleti síkra.

Ha eddig követhetők a megfontolások, intellektuálisan felkészültünk a „Miért épp a kereszténység" című írásra.

Orbán for EU President

Az EU menekültügyi rendszere összeomlott, migránsok kószálnak ellenőrizetlenül a zöld határon át, a síneken, az autópályán, vagy amerre nekik tetszik. A szóban befogató tagállamok képtelenek a gyakorlatban kezelni a hozzájuk érkező áradatot. Ráadásul ami áradatnak tűnik, igazából még csak csurgás: további 50-100 millió ember hazáját teszik épp élhetetlenné a liberális humanizmus nevében embertelenkedő dőre és cinikus nagyhatalmak. Az egzisztenciájuktól megfosztott emberek mind szeretnének eljutni oda, ahol élni lehet, illetve ahová tudnak, más befogadó régió híján Európába.

(Röviden néhány borzalom: Törökország úgy gondolja, hogy a 36 milliós kurd térség felét megtarthatja, mert az neki jár. Oroszország bombázza Asszad szír elnök ellenzékét, amelytől a nyugati hatalmak demokratikus változást reméltek. A világ kritikátlan médiafogyasztói elhiszik, hogy a szunni muszlimok legfeljebb 1-2%-a támogatja az Iszlám Államot, és nem értik, miért növekszik ennek ellenére folyamatosan. Ilyen háttérben nagyon sokáig fog tartani, 1. míg létrejön az önálló Kurdisztán; 2. míg az Iszlám Államot elismerik Irak területének 50%-án; 3. míg a nyugat elfogadja, hogy Szíriában nem liberális demokrácia, hanem csúnya diktatúra lesz Asszaddal, vagy más nevű zsarnokkal. Közben folytatódik a rettenet, menekülnek a tömegek.)

Európa józanul gondolkodó közvéleménye régóta növekvő szkepszissel néz Brüsszelre, mostanában pedig tisztelettel vegyes irigységgel Magyarországra. Van itt egy vezető, aki ha kell, ember a gáton, aki tiszta vizet önt a pohárba, aki mer dönteni, aki emlékezteti a lila ködben élő politikusokat arra, hogy a 2+2 eredményét ne tekintsük ideológiai okból 23-nak, mert nem lesz az jó nekünk. Aki vállalja az ebből adódó konfliktusokat, és megerősödve jön ki belőlük. Egyre többen látják úgy, hogy Európának ilyen vezetőre van szüksége ahhoz, hogy sikeres legyen a gyorsan változó, folyamatosan új kihívásokat hozó világban. Még inkább ahhoz, hogy Európa 500 millió polgára nevében valaki meg merje mondani a nagyhatalmak önjelölt „humanistáinak", hova dugják föl a menekültáradatot kirobbantó rakétáikat.

A jelenlegi vezetők vagy nincsenek képben, vagy tudatosan a lovak közé dobták a gyeplőt, hogy majd amikor már nagyon helyzet lesz, akkor tolják le a vonakodó lakosság torkán a hatalmukat növelő kényszerintézkedéseket. A brüsszeli apparátus bal-liberális elit által irányított föderációt szeretne, bármit is gondolnak erről a zemberek. A zemberek finoman szólva nem lelkesednek, de fait accomplit esetén nem lesz sok választásuk. A recept jól ismert: a bal-liberálisok remekül értenek olyan problémák tüneti kezeléséhez, amelyek bal-liberalizmus nélkül nem jönnének létre. Egyetlen ember van egész Európában, aki átlátja a sundabunda stratégiát, és működő ellenszert talált rá, mégpedig a zemberek támogatását megőrizve, ahogy demokráciában illik.

Európa nem eshet szét nemzetállamokra, ez gazdasági (azaz jóléti) csődöt jelentene mindannyiuknak, amivel - minden szájalás ellenére - ők is tisztában vannak. Két opció marad: föderáció bal-liberális elittel, a zemberek megkérdezése és támogatása nélkül; vagy föderáció demokratikus, a zemberek által elfogadott kormánnyal. Ha utóbbi, annak pillanatnyilag egyetlen ember alkalmas a vezetésére.

Ebből új kihívások adódnak Orbán úr számára: 1. össze kell raknia az új retorikát - neki ez ujjgyakorlat; 2. ki kell nevelnie a saját hazai utánpótlását, legalább egy tucat Gyurcsány Ferenc kaliberű jobboldali vezetőjelöltet, hogy ne egyetlen emberen álljon vagy bukjon a haza. Utóbbi nehéz, ám igazi államférfihoz méltó feladat.

Az eladás logikája

Előző írásom sikerén felbuzdulva (t.i. legalább egy olvasóm nem aludt bele) folytatom a „Miért épp a kereszténység?" című készülő eszmefuttatásom megalapozását. Valami ilyesmi lesz a tervezett fejtegetés címe, bár menet közben még változhat.

Mint az eddigiekben beláthattuk, állításokból sosem lesz felszólítás,    nincs biztos következtetéshez vezető logikai séma, továbbá a világon mindent és annak az ellenkezőjét is be lehet mutatni pozitív/negatív megvilágításban, tudományos modellekre hivatkozva, attól függően, hogy milyen intuícióra, milyen munkafeltevésekre, milyen preferenciákra, és mekkora sikerdíjra építjük fel - visszafelé konstruálva - a gondolatmenetet. 

Logikailag kötelezővé tudjuk tenni az álláspontunkat? Értelemszerűen nem, hiszen ahhoz olyan logika kellene, amely biztos, és kényszerítő erejű. Ha lenne ilyen logikánk, akkor senkit nem érhetne ember okozta baj az életben. Csak egy logikai gyorstalpalót kellene elvégeznie, hogy garantáltan ne rabolhassák ki, ne erőszakolhassák meg, ne állíthassák kivégző osztag elé. Elmondaná a biztos és kényszerítő erejű érveit, melyek hatására a potenciális elkövetők fizikailag nem tehetnének mást, mint hogy felhagynak az elkövetéssel. Epiktétosz rabszolgának született, nagy filozófus lett, és a gazdája felszabadította, de nem azért, mert kényszerítő logikájú érveléssel állt elő. Ha lenne ilyen logika, akkor soha senki nem lett volna, illetve nem lehetne ma is, rabszolga. Nagyszerű lenne, ha lenne ilyen logikánk. Mivel azonban nincs, álláspontunk érvényre juttatásához más eszközöket használunk a való életben.

Igyekszünk eladni az álláspontunkat. Közben használunk érveket, adatokat, modelleket, de megtoldjuk őket munkafeltevésekkel és preferenciákkal, amelyek fellazítják a logikát, és főleg azokra hatnak, akik eleve hajlanak az álláspontunkra. Aki nem osztja a munkafeltevést és/vagy a preferenciát, az meglepő lenne, ha osztaná az álláspontot. Emellett bevetünk még érzelmeket, igyekszünk minél több emberre átragasztani a lelkesedésünket. A szenvedélyes előadásmód legalább annyira meggyőző, mint az összes többi érv, sőt.

Az emberek nem a terméket veszik meg tőled, hanem a lelkesedésedet veszik át a termék iránt. Rájönnek, hogy a termék egyszerűen KELL nekik, mert betölti a szükségleteiket, a vágyaikat. Hálásak lesznek, hogy megvehetik tőled, és nem azért, mert a logikád annyira hibátlan, vagy mert nincs más alternatíva. Érdemes ezen elmélkedni egy sort, mielőtt a kereszténység mellett szóló érvekre térünk.

A melegházasság logikája - kontra és pró

Ez az írás kissé elméleti, afféle sakk középjáték lépéskombinációk típusú fejtegetés. A témaválasztással igyekszem izgalmassá tenni, hátha nem alszik el rajta az olvasó.

Képzeljük el, hogy szeretnénk a melegházasság ügyében logikának álcázott intuíciónkat úgy előadni, hogy az a lehető legkorrektebb, legátláthatóbb, és egyben legmeggyőzőbb legyen. Olyan lelkesen, mint ha nagy sikerdíjat kapnánk érte. Az érvek megértése érdekében előfeltételezem azt az ismeretet, hogy állításokból sosem lesz felszólítás, és hogy nincs biztos következtetéshez vezető logikai séma.

Ebből következik, hogy a melegházasság legyen/ne legyen felszólításhoz nem juthatunk el állításokkal, egy ponton felszólítást (preferenciát) kell beépítenünk a gondolatmenetbe. Mi több, munkafeltevésekkel is kell élnünk, másképp sosem jutunk el az intuitíve óhajtott felszólításhoz. Vagyis, „logikánk" valójában a kívánt következményből vezeti vissza, hogy mi legyen az oda vezető érvelés. Necces, nagyon necces, de szimmetrikusan, pró és kontra az, és előtanulmányaim szerint nincs jobb alternatívánk.

Nézzük először a kontra érvelést. Ebben jobban otthon érzem magam, mivel intuícióm szerint melegházasság ne legyen, és a számomra irányadó kereszténység 1.0 is ezt tanítja. Gondolatmenetem a következő:

1. Tudjuk, hogy a melegszex eredményeként nem fogan utód, biológiai realitás, hogy ehhez heteroszex kell.

2. Közösségi szinten szükség van a létszámfenntartáshoz elég utódra, ez fontos egyebek mellett a nyugdíjrendszer működőképességéhez.

3. Meglehetősen biztosak lehetünk benne, hogy a melegházassággal hivatalosan jóváhagyott homoszexuális életforma közösségi szinten csökkenő számú utódhoz vezet, ez evolúciósan modellezhető. (Ez a munkafeltevésem, míg az ellenkezője be nem bizonyosodik, és az legalább három generáció.)

4. Feltételezem, hogy a társadalom jelentős része szeretné szinten tartani a létszámot, és működőképes állapotban tartani a nyugdíjrendszert.

5. Feltételezem, hogy a társadalom jelentős része nem szeretné a létszámot más kultúrából érkező bevándorlókkal fenntartani.

6. Következésképp ne engedélyezzük a melegházasságot.

7. Ugyanakkor ne tiltsuk be a homoszexualitást, mert egyrészt reménytelen, másrészt ha nincs melegházasság, akkor nem is szükséges. Mindenki magánélete legyen a lehető legboldogabb, ideértve a nagykorúak közötti kölcsönös beleegyezésen alapuló nemi életet is, ne védjük felesleges tiltással, nyomasztó mértékben a létszámot.

Az érvelés számos ponton kritizálható, a munkafeltevés nem biztos, és a vélt társadalmi preferenciák még esetleges többségi véleményként sem feltétlenül irányadóak a jogalkotók számára. Az emberiség történelme során még nem sikerült tisztázni, hol lenne a „helyes" egyensúly az egyéni boldogságkeresés és a közösségi jólét egymással gyakran ütköző szempontjai között.

Most lássuk a pró érvelést. Így érvelnék, ha intuitíve támogatnám, és a korszerű kereszténység 2.0-ával összeegyeztethetőnek tartanám a melegházasságot.

1. Tudjuk, hogy a homoszexuális viselkedés minden populációban előfordul, evolúciós realitás.

2. A világ túlnépesedik, csökkenteni kell a létszámot, már csak ezért sem célszerű a szexet összekapcsolni az utódnemzéssel, így a biológia nem releváns. (Ez munkafeltevés, míg be nem bizonyosodik az ellenkezője, ami néhány évtized.)

3. A nyugdíjrendszer egyéni tőkefelhalmozással működőképes marad. (Ez is munkafeltevés, ellenkező bizonyításig.)

4. Feltételezem, hogy a társadalom jelentős részét nem zavarja, ha némi létszámot más kultúrából érkező bevándorlókkal pótolunk, csökkentve a túlnépesedett régiók szegénységét.

5. Feltételezem, hogy a társadalom jelentős része jogosnak tartja a melegek boldogság és teljes egyenjogúság iránti vágyát, ideértve a szeretett partnerrel való házasságkötés jogát is.

6. Következésképp engedélyezzük a melegházasságot, és tiltsuk be a melegházasság ellenzését.

7. A melegházasság ellenzőinek csekély mértékű jogsérelmét meghaladja a melegek esélyegyenlőségének társadalmi kívánatossága.

Ez az érvelés is számos ponton kritizálható, a munkafeltevések nem biztosak, a vélt társadalmi preferenciák pedig nem feltétlenül többségiek, illetve nem feltétlenül maradnak tartósan azok. Szintén nem biztos, hogy a melegek esélyegyenlőségéhez be kell tiltani a melegházasság ellenzését, a zajos és szenvedélyes vita talán a demokratikus közélet elkerülhetetlen velejárója. A melegházasság ellenzőinek esélyegyenlősége is lehet olyan fontos, mint a melegeké.

Talán sikerült bemutatnom, hogy mindkét* irányba lehetséges egyforma következetességgel és érvénnyel érvelni, hivatkozva a biológiára, az evolúcióra csakúgy, mint az egyéni és a közérdekre. Szép lenne, ha a tudományos modell és/vagy a logika egyértelműen elvezetne egy (és csak egy) irányadó következtetéshez, de mint látjuk, a gondolatmenetek a kívánt végeredményre épülnek, az irányukat pedig belső intuíciók, évtizedekig vizsgálandó munkafeltevések, egyéni preferenciák, többséginek vélt közösségi preferenciák, és egyetemesként tálalt kultúrspecifikus értékítéletek határozzák meg.

Ha az olvasó nem aludt el, várom az észrevételeket. Elképzelhető-e ennél szilárdabb pró és/vagy kontra érvelés?

-

*Lehetséges harmadik irány: a téma akár gumicsontként is felfogható, a polgári házasság nem azonos a szentségi házassággal, tehát nem lehet megszentségteleníteni, de nem is szentesít. Másfelől, manapság a heterók is egyre kevésbé házasodnak, a melegek meg még annál is kevésbé, tehát mire a nagy aktivitás? Egy gyorsan olvadó jégtáblán vitatkozunk, hogy milyen színű fürdőpapucsban lehessen ráállni? Ez az önérvénytelenítő érvelés arra futna ki, hogy a közéleti vita végeredménye ezúttal mellékes.

Lyézus Mária!

Ha a vallást folklórnak tekintjük, nem csoda, hogy lassan az ufókról is többet tud az emberiség, mint a kereszténységről. A földönkívüliekkel kapcsolatos téveszméket nem tervezem eloszlatni, mert a téma természetéből adódóan nem tudhatjuk, mi téveszme, és mi nem. A kereszténységgel kapcsolatban azonban tudhatjuk, hogy a dezinformációk oka félreértés, ürügykeresés és egyszerű ismerethiány.

1. Mária-kultusz

Tömegek háborognak a Mária-kultuszon „hogyan lehetséges?", „micsoda hamisítás", „eretnekség", „botrány", „casus belli", stb. felkiáltással. Igazuk van? Igazuk lenne, ha létezne Mária-kultusz. De nem létezik. Mária-kultuszt senki sem alapított, senki sem folytat egyházi jóváhagyással, de még magánban sem. A kultusz súlyos teológiai probléma lenne, ha a kultusz tárgyát istenként dicsőítenék, áldozatot mutatnának be neki. Mária nem tárgya ilyen kultusznak, a judaista Messiás követői a Messiás anyjaként tisztelik, semmi több. Buddháról aranyozott szobrokat mintáznak a buddhisták, virágokkal, ajándékokkal és füstölőkkel fejezik ki iránta a tiszteletüket, de egyikük sem mondja, hogy a Buddha (jelentése: a Megvilágosodott) valamiféle isten volna. Buddha-tisztelet van, Buddha-kultusz nincs. Nem háborog ezen senki, nem tör ki emiatt vallásháború. Hasonlóképpen: Mária-tisztelet van, ez nem teológiai probléma, Mária-kultusz viszont nincs.

2. Jézus Isten vagy ember?

Az osztrogótok (keleti gótok) őszintén elismerték Kr.u. 600 körül, hogy minden évben új hadjáratot akarnak, a vele járó hadi zsákmány miatt. Bármilyen ürügy jó, ha rá hivatkozva rabolni lehet. Ilyen ürügy volt, hogy Jézus valóságos Isten-e. Sokáig háborúztak erre hivatkozva, míg Nagy Károly rendet nem rakott Európában. A harcias osztrogótok mintájára Mohamed is szenvedélyesen hirdette, hogy Istennek nincs fia, tehát Jézus nem lehetett Isten. Ez sem volt több, mint ürügy az arab hódításokra. Mohamed azt is kijelentette, hogy Ábrahám nem Izsákot, hanem az izmaeliták őseként tisztelt Izmailt akarta feláldozni, szemrebbenés nélkül átírva ezzel a Bibliát. Ami arra utal, hogy a Prófétának nem voltak valódi teológiai aggályai, hódító hadvezér volt, területet akart szerezni. Sokakat foglalkoztat azóta is a kérdés, hogy Jézus ember volt-e, Isten volt-e, vagy pontosan félúton a kettő között. Egyszerű a válasz: Jézus pont olyan természetű, mint teológiai értelemben a judaista Mosiach (Messiás). Ószövetségi elvárás szerint az egész földkerekség uralkodója örökkön örökké. Mivel ez nem megy egyszerű embernek, a judaisták alighanem kidolgoztak egy kb. 25 ezer oldalas leírást a Mosiach természetéről, amelyet azonban nem osztottak meg a gójokkal. Nem kell önállóan kifejlesztenünk a spanyol viaszt, nézzük meg, a judaizmus szerint milyen természetű a Mosiach, és amennyiben továbbra is állítjuk, hogy Ő a judaista Messiás, akkor nyugodjunk bele, hogy Jézus bizony olyan természetű.

3. Isten országa az égben van?

A judaizmus szerint nem, hanem a földön. A keresztények olyan zsidókból lettek, akik elfogadták Jézust Messiásnak. Hogy lehet Jézust elfogadni Messiásnak anélkül, hogy elfogadnánk az Isten földi országára vonatkozó judaista koncepciót? Sehogy. Ha a judaizmus messiásfelfogása nem az Igazság, akkor a keresztényeknek nincs érvényes hivatkozási alapjuk a kereszténységre. Példa: egy apa fekete dízel Mercedes-t ígért mindkét fiának. Telt-múlt az idő, egy szép napon megérkezett egy hasonló autó, amely azonban első pillantásra mégsem látszott egyértelműen fekete dízel Mercedesnek. Az egyik fiú azt mondta, hogy neki nem kell, inkább vár tovább a megígért autóra. A másik fiú némi habozás után úgy döntött, hogy bár mintha lenne néhány különbség, mégis ez az az Autó, és elfogadta. Mármost, az a kérdés, hogy amikor megáll vele a benzinkútnál, benzint vagy dízelolajat tankoljon-e bele? Ha elhiszi, hogy ez a megígért autó, akkor a kérdés nem kérdés, dízelt kell tankolnia. Ha benzint tankol bele, azzal elismeri, hogy a testvérének volt igaza, ez nem a megígért autó. Nem fekete dízel Mercedes, hanem talán világoskék benzines Trabant, semmi köze az Ígérethez és az Igazsághoz. Ennyire egyszerű a judaizmus messiásváró és messiáskövető ága (a kereszténység) közötti nézetkülönbség. A keresztények vagy elhiszik, hogy Jézus olyan Messiás, amilyennek a judaizmus szerint lennie kell, és Isten országa ott van, ahol a judaizmus szerint lennie kell, vagy a kereszténységüknek semmi köze a judaista Ígérethez és Igazsághoz.

4. Van-e földi értelme Jézus tanításának?

A judaizmus szerint a Messiás földi király, a tanítása egyszerre értelmes és hasznos a földön, és bárhol máshol is. Ha van máshol – ebben a judaisták nem értettek teljesen egyet. Jézus eldönti a kérdést azzal, hogy Ábrahám és Izsák Istenét az élők Istenének nevezi. A Messiás tanításának számos olyan szó szerinti értelmezése lehetséges, aminek földi értelme nincs, ám ennek ellenére közforgalomba hozható. Például: oszd szét mindenedet a szegények közt, mondta bizonyos szövegösszefüggésben Jézus. Ebből akár arra is juthatunk, hogy akinek lakása van, adja oda a hajléktalanoknak. Persze ettől ő válik hajléktalanná, mindjárt be is kopoghat az új tulajdonoshoz, hogy adja vissza a lakást, és ötpercenként helyet cserélhetnek egymással. Ha nincs értelme lakást építeni, mert állandó szerva-itt-csere-ott folyamatot vált ki, akkor az emberek nem építenek lakást, és előbb-utóbb mindenki hajléktalan lesz. Gondolkodjunk el rajta, hogy vajon ezt tanította volna a judaista Messiás, aki nagyobb Dávidnál, és bölcsebb Salamonnál? Vagy: szeressétek ellenségeiteket, mondja Jézus egy másik szövegösszefüggésben. Ebből az következik, hogy a kígyót kebelre ölelni erény és kötelesség? Tényleg ez lenne a judaizmus szerinti Messiás tanítása, vagy valami bonyolultabb, földi haszonnal és értelemmel bíró rendszer, amint azt az Ószövetség állítja? Aki hiszi, hogy Jézus a judaizmusban ígért Messiás, az kénytelen értelmesen értelmezni a tanítást, kamatoztatva a tálentumait.

Aki nem rakja következetes gondolkodással össze magában a kereszténységet, nem igyekszik hozzájutni az elérhető legjobb információkhoz, és nem keres Jézus tanításában a judaizmus szerinti Messiáshoz illő és méltó értelmet, könnyen Lyézus Mária követőjévé válhat úgy, hogy fel sem tűnik neki.

Ockham és a filmek

Nagyon nehezen érthetőnek bizonyul William of Ockham 13. századi ferences szerzetes tudományos alapelve, a parszimóniaelv. Azaz hogy amit meg tudunk magyarázni természeti szabályokkal, azt úgy magyarázzuk, és ne Istennel. Ha momentán nincs természeti magyarázat, akkor se tegyük be Istent a modellbe, hanem keressünk, kutassunk látható-tapintható tényezőket, fejlesszünk szerkezeteket, megoldásokat. Bár Istennel speciel minden jelenséget egy lépésben meg tudnánk magyarázni, nem sokra mennénk vele a gyakorlatban. 

Erre a hívő William of Ockham jött rá, és azóta alkalmazzuk a természettudományban. Következésképp nem jó érv, hogy Isten nem található a természettudományban, tehát Isten valószínűleg nincs. Az sem okos gondolat, hogy „majd akkor hiszek Istenben, ha bekerül a természettudományba", mert ez a „soha napján kiskedden" szinonimája. Amíg a tudományt Ockham ferences testvér módszertana alapján műveljük, Isten a saját módszertani definíciónk szerint soha nem bukkanhat fel a természettudományban. 

Az Occam borotvájaként is ismert parszimóniaelv praktikus emberi konstrukció, nem a Valóság megismeréséről szól, hanem a gyakorlati hasznosságról. Nem szabad(na) elfelejtenünk, hogy ez a kiindulópont. Számos fórumon felvetettem már a gondolatot, és nem fogadta kitörő lelkesedés. Érthető, hogy a kvázi mindenhatóként prezentált „tudomány" szószólói nem örülnek neki, rontja a piaci pozíciójukat. A hívők pedig óvatos fenntartással fogadnak minden firnájszos blikkfangot, még ha egyébként természettudománnyal foglalkoznak is. Lám, ez a következménye annak, ha egy műszaki szakember nem tanul tudományfilozófiát: nem látja átfogó keretben, mivel és miért foglalkozik, nem érti a saját módszerét.

Hátha sikerül Ockham módszertanát jobban, vagy legalább más szemszögből megvilágítanom a következő példával. Gondoljunk a filmforgatásra: kialakult gyakorlat, hogy a rendező dirigál, a színészek játszanak, az operatőr fényképez. A néző hatásosabbnak találja az ilyen filmeket, mint amelyekben a rendező odaáll a kamera elé, és elmagyarázza, hogy mi a történet. Woody Allen tudatos kivétel. Hitchcock is, aki minden filmjében megörökítette magát néhány képkocka erejéig. A filmek döntő többségében azonban nem látható a rendező, és ez szándékosan, kereskedelmi-esztétikai megfontolásból van így. Nem a végső Valóság, hanem emberi konstrukció.

Mi lenne, ha elfelejtenénk a konstrukció kiinduló megfontolását? Látszólag érvényesen úgy érvelhetnénk, hogy „a rendező nem látható a filmben, tehát ennek a filmnek nem volt rendezője". Mondhatnánk, hogy „majd akkor hiszem el, hogy ezt a filmet valaki rendezte, ha megtaláljuk valamelyik jelenetben, de legalább egy képkockán, vagy az árnyékát, vagy egy feliratot, hogy Hahó, itt vagyok, aláírás: Rendező". Diadalmasan hozzátehetnénk, hogy „hamarosan befejezzük a Valóság, azaz a film teljes képanyagának átvizsgálását, és ha nyoma sincs a rendezőnek, akkor egyértelműen nincs rendező, akta lezárva". Elérhető legjobb tudásunk szerint ezek meggyőző, okos, tájékozott, művelt, bölcs érvelések? Érdemes szélesebb keretben gondolkodni?

Ne feledjük el, mi volt Ockham természettudományos módszertanának kiinduló megfontolása, és ne várjunk olyat a konstrukciótól, amit definíciónk szerint nem nyújt.

Az egyet nem értés logikája

Négy poszttal ezelőtt írtam arról, hogy a közéleti viták lényege, hogyan döntsünk, hogyan cselekedjünk. Mivel állításokból logikailag sosem következik felszólítás, a tudományos és egyéb modellek nem mondják meg, hogyan döntsünk, jobb híján mindenki az intuícióját próbálja logikának álcázva eladni. Az előző posztban megvizsgáltuk, hogy nincsenek logikailag biztosan helyesnek mondható következtetések.

Ebből pedig az következik, hogy a közéletben sosem lesz egyetértés, és hogy egyik fél sem tudja levezetni a maga Igazát. Minél előbb belátja a feladat lehetetlenségét, annál felvilágosultabb. Ebben a posztban bemutatom, miért törvényszerű, hogy a vitázó felek kölcsönösen ésszerűtlennek tartsák egymást.

Aki igyekszik másokat meggyőzni a maga álláspontjáról, az ésszerű érveket keres. Csakhogy mit jelent az ésszerűség? Görögül koiné aiszthészisz, latinul sensus communis, angolul common sense, magyarul közös érzékelés. Akkor közös az érzékelés, amikor hasonlóan látjuk-tapintjuk-gondoljuk a dolgokat. Mit jelent a közéleti vita? Hogy nem látjuk-tapintjuk-gondoljuk hasonlóan a dolgokat. Következésképp, „A" álláspont képviselője meg van róla győződve, hogy a sensus communis őt támogatja, „B" álláspont képviselője pedig éppen fordítva gondolja.

„B" álláspont ésszerűtlennek tűnik „A" álláspont felől nézve, és fordítva. A vitázók kölcsönösen ésszerűtlennek tartják egymást, és nincs esélyük dűlőre vinni a kérdést, mivel nincs Dűlő. Nem tudják tisztázni, melyikük az ésszerű, mert „A" álláspont képviselője saját magát és a hasonlóan gondolkodókat tartja sensus communis szerint gondolkodónak (azaz: helyesen gondolkodónak), „B" álláspont képviselője pedig fordítva.

Mindketten meg tudnak felelni a saját ésszerűségfogalmuknak, de nem tudnak megfelelni a vitapartner ésszerűségfogalmának. Evidensnek tűnő gondolatmenet, hogy a vitapartner nem osztja  a sensus communis-t, tehát helytelenül, ésszerűtlenül gondolkodik. A vitázók kölcsönösen butának/tájékozatlannak/megfontolatlannak fogják egymást tartani, legfeljebb udvariasságból ezt nem mondják ki.

Marad azért reménysugár: a nyelv együttműködő, és többé-kevésbé egyetértő közösségek kommunikációs eszközeként alakult ki, együttműködésre/egyetértésre van hangolva. Ezért amíg a vitapartnerek ugyanazt a nyelvet vélik beszélni, addig van esélyük átjárót találni a párhuzamos világegyetemeik között.

Dedukció, indukció, logikai produkció

Bízhatunk-e a logikában? Mi van, ha a legszilárdabbnak hitt gondolatmenetünk is cserben hagy?

Három következtetési formát különböztetünk meg.

1. Dedukció

Egy egyetemesen érvényes tulajdonságból következtetünk az egyén tulajdonságára. Példa: minden ember halandó. Szókratész ember. Tehát Szókratész halandó. Ez elvben biztos.

2. Indukció

Több egyén tulajdonságából következtetünk egy általános tulajdonságra. Példa: eddig csak fehér hattyút láttunk, tehát minden hattyú fehér. Ez esetben a következtetés nem bizonyos, csak többé-kevésbé valószínű.

3. Abdukció

A jelenségeket megfigyelve megtippelünk egy szabályt, amely azután tapasztalati úton igazolódik. Példa: a vízbe mártott testek könnyebbnek érződnek. Feltételezzük, hogy minden vízbe mártott a súlyából annyit veszt, mint amennyi az általa kiszorított víz súlya. A feltételezést ellenőrizve azt tapasztaljuk, hogy helyesnek tűnik. A következtetés ez esetben sem bizonyos, nem az egyetlen lehetséges szabály.

A második és harmadik esetet máris félretehetjük, mert senki sem mondta, hogy a következtetés biztos. Tényleg, nem minden hattyú fehér, nem minden munkafeltevés bizonyul helyesnek.

Az első következtetés azonban elvben bizonyos. És a gyakorlatban? A gyakorlatban semmi sem bizonyos, mivel nincs bizonyosnak tekinthető egyetemes igazság, amiből kiindulhatnánk. Ha lenne, az nagybetűs Igazság lenne, márpedig ma úgy tudjuk, és minden jel arra mutat körülöttünk, hogy ilyen Igazság (számunkra) nem létezik. Honnan tudhatjuk, hogy minden ember halandó? Onnan, hogy az eddig megfigyelt emberek mind meghaltak. Következik ebből, hogy mindig minden ember meghalt, vagy meg fog halni? Nem, ugyanis ez logikai csalás, indukció. Az indukció következtetése valószínű, de nem bizonyos. Ha pedig a kiinduló egyetemes kijelentésünk nem biztos, akkor a következtetésünk sem lehet az.

Összegzés: semmilyen logikai következtetés nem tekinthető bizonyosan helyesnek, mert bár a dedukció ezt elvben lehetővé tenné, a dedukció kiinduló állításához kizárólag indukcióval vagy abdukcióval juthatunk el. Más szóval: a dedukció csak elvi lehetőség, a gyakorlatban nem létezik.

Megjegyzés: A logika szakirodalma ma már nem is nevezi dedukciónak a „Minden ember halandó." típusú érvelést. Példaként ilyen dedukcióról olvashatunk: minden agglegény nőtlen férfi. Lajos agglegény, tehát Lajos nőtlen férfi. Ez is csalás, mert a „nőtlen férfi" az agglegény definíciója, vagyis azt állítjuk, hogy minden agglegény agglegény, következésképp aki agglegény, az tényleg agglegény. Ezzel nem közöltünk semmit, az ilyen érvelés áldedukció.

Ockham és a Scrabble

„A kevés tudomány eltávolít Istentől, a több tudomány visszavezet hozzá." (Francis Bacon)

William of Ockham 13. századi angol ferencesrendi szerzetes még nem játszhatott Scrabble-t, de akkora zseni volt, hogy magától is rájött a Scrabble módszertani tanulságára. Parszimóniaelve máig meghatározó a természettudományok terén. Ockham elve (más néven: Occam borotvája): csak az Isten nélküli tudományos modellt nevezzük tudományosnak. Ha egy természeti jelenség megmagyarázható Isten nélkül, akkor magyarázzuk úgy. Nem mintha biztosat tudhatnánk a valódi okokról és a végső igazságokról, hanem mert így válik praktikussá, eredményessé és sikeressé a földi életünk.

Ha Isten valahogy benne marad a modellünkben, akkor nagyon kényelmes, de teljesen haszontalan helyzetbe kerülünk, mert minden természeti kérdés magyarázataként azonnal rávághatjuk, hogy „Allah". Miért esik az alma lefelé: „mert Allah lehúzza". Milyen gyorsan esik lefelé: „amilyen gyorsan Allah húzza". Miért érezzük könnyebbnek a vízbe mártott testeket: „mert Allah megemeli őket". Mi a villám oka: „Allah haragszik". Mitől robban a dinamit: „Allah így akarja". Ahhoz, hogy ilyen válaszokat adjunk, elég 1 percet iskolában töltenünk, míg a pedagógustól megtanuljuk: „gyermekem, bármit is kérdeznek tőled, tedd bele a válaszodba, hogy Allah". Nem véletlenül használom Isten szinonimájaként az Allah szót: egyrészt ugyanazt jelenti, másrészt az iszlám világra máig jellemző ez a gondolkodásmód. Ők nem tanultak Ockham-tól.

Képzeljük el, hogy Scrabble-t játszunk, előttünk 10 betűkocka: * * * * * * * * * * *. Kirakjuk belőle a hóbelebanc tízbetűs szót. Onnan tudjuk, hogy a ********** hóbelebanc, hogy mi mondjuk meg, melyik * milyen betű. Erre az ellenfél kirakja, hogy ***********. Mi ez? Betyárbatyu, mondja ő, 11 betű. Melyikünk kap több pontot? Egyikünk sem, mert a Scrabble-ben a * nulla pontot ér. Dzsolikból akármilyen szót ki lehet rakni, csak ebben nincs szellemi kihívás. Azért játsszuk a Scrabble-t, hogy fejlesszük a nyelvi készségeinket. A tudományos modellben Isten/Allah olyan szerepet töltene be, mint a Scrabble-ben a *. Mindenbe beletehetjük, de a tudományos gondolkodás lényege, hogy nézzük meg, mit tudunk kikombinálni Allah mint dzsoli dzsóker nélkül. Így értük el a nyugati jólétet, így fejlesztettük ki a műszaki cikkeket, az életünket könnyebbé és kényelmesebbé tevő megoldásokat. William of Ockham, hálásan köszönjük!

A tudomány nem foglalkozik hitkérdésekkel, a hit meg nem akarja helyettesíteni a tudományt. A tudósok semmivel sem tudnak többet Isten létéről/nem létéről, mint bármelyikünk, a hívők pedig pontosan annyira rászorulnak a tudományra, mint a nem hívők. Isten létéről/nem létéről mindenki tudománytalan intuitív egyéni döntést hoz.

A „felvilágosodás" és a pozitivista gondolkodásmód kialakulása óta terjed a vélekedés, hogy a tudomány előbb-utóbb mindent megold, Isten vagy nem létezik, vagy nincs szerepe a világban. Ez Ockham gondolatmenetének leegyszerűsítése és félreértése. William of Ockham ferencesrendi szerzetes semmi ilyet nem mondott. Nem állt szándékában Istent kiszorítani a világból, az ember tálentumait szerette volna kamatoztatni. Sikerült is. Úgy illene, hogy mindenki, aki tudománnyal foglalkozik, ismerje meg Ockham teljes gondolatmenetét, és vonja le belőle az ismeretelméleti következtetéseket.

Az erkölcs alaptalansága

Mi az erkölcs alapja? Nincs neki. Az erkölcsnek nincs semmiféle szilárd alapja, csak közösségi eredménye.

A szilárd alap hiányát nagyon sokan vitatták a történelem folyamán, és vitatják ma is - ám hiába. Kant megpróbálta az erkölcsöt matematikai alapra helyezni. Nem sikerült. Kantból kiindulva Schopenhauer levezette, hogy a többi emberrel való együttérzés megfelelő – noha nem szilád – erkölcsi alap. Lenne, ha az együttérzésnek lenne valami alapja. De neki sincs, semmi sem indokolja, hogy épp együttérzők legyünk, és ne mások, tehát ez sem megfelelő alap.

Az erkölcs egyetlen használható értékmérő szempontja a közösségi haszon. Közösség alatt az erkölcsi szabályokban többé-kevésbé egyetértő közösséget értem, magasabb szinten pedig a régiók, kontinensek közösségeit, még magasabb szinten az egész emberiséget. Az erkölcsöt épp annyira lehet szilárd alapra helyezni, mint a lecsóba vágott paradicsom mintázatát. Nincs arra vonatkozó érvényes levezetés, hogy a paradicsom kocka vagy cikkely alakú legyen-e. Bármilyen lehet, ha finom a lecsó. A közösségi haszon azt jelenti, hogy a lecsó finom.

Például a „kalandozó" (értsd: rablóhadjáratokat folytató) magyarok erkölcsi szabályai kétségtelen közösségi haszonnal jártak, a szűken értelmezett közösség szempontjából. Tágabb regionális, kontinentális és egyetemes értelemben viszont hatalmas károkat okoztak, ezért fogtak össze az európai népek a „kalandozó" magyarok ellen. Számukra az összefogás közösségi hasznot, nekünk pedig a nagyobb európai közösségbe illeszkedést biztosító kereszténységet hozott.

Ha egy összetartó közösség önellátó, békés és barátságos, akkor ritkán akarnak kívülről beleszólni az életébe, megfelelőnek tekintik az erkölcsi szabályzatát. Ha e tekintetben kívánnivalót hagy maga után, akkor viszont beavatkozásra és erkölcsi diktátumokra számíthat. Vagy háborúra, megszállásra, népirtásra és hasonló kellemetlenségekre.

Ezért célszerű úgy alakítani az erkölcsöket, hogy az eredmény önellátás, belső béke, és kifelé is barátságos magatartás legyen. Amennyiben így alakul, az adott erkölcsi rendszert jónak, az eredmények által igazoltnak nevezhetjük.

Dawkins úr, tudomány, evolúció -> erkölcs?

Az evolúció elfogadói és ellenzői között olyan heves viták zajlak, mint ha komoly tétje lenne az ügynek. A résztvevők szemlátomást úgy gondolják, eget-földet rengető, IQ-t meghatározó döntés, hogy evolúció IGEN/NEM. Filozófiai, ismeretelméleti, racionális, tudományos és erkölcstani szempontból valamennyien tévednek. Emberi vitatémáink szempontjából teljesen mindegy, ki milyen evolúcióügyi álláspontot vesz fel.

 A filozófiában több évszázada kidolgozott érvelés szerint állításokból sosem lesz felszólítás, a közéleti viták pedig mindig felszólító módban megfogalmazott dolgokról kontra azok ellenkezőjéről szólnak. Az érvelés olyan régi, hogy kinyomozhatatlan a szerzője. Annyi biztos, hogy megjelenik többek között Thomas Paine, Kant és Hegel írásaiban: akárhány állítást is teszünk egymás után, azokból sosem vezethető le logikailag érvényesen, hogy mit (ne) tegyünk. Példa: 1. Az ember szenved, amikor fájdalmat érez. 2. A tűz fájdalmat okoz az embernek. 3. Mi következik ebből? Semmi. Logikailag nem következik, hogy „ne égesd tűzzel az embert". Kizárólag a belső erkölcsi intuíciónk határozza meg azt a logikailag érvénytelen következtetést, amit a legtöbben elkerülhetetlenül megfogalmazunk. Ha az erkölcsi intuíciónk azt súgja, hogy „ne bántsd a többi embert", akkor azt a szabályt fogalmazzuk meg magunknak, hogy „tehát ne égesd tűzzel az embertársaidat". Ha az erkölcsi intuíciónk mást súg, akkor pedig ezzel ellenkező szabályt hozunk. Akár így, akár úgy, logikailag egyik sem érvényes következtetés. Ezt belátni az erkölcsi alapismeretek közé tartozik. Sajnos mióta nem szokás filozofálni, ez az alapismeret gyakorlatilag kiveszett a köztudatból.

Ha Richard Dawkins, az evolúció lelkes híve tisztában lenne ezzel az alapismerettel, nem hirdetné harsányan a következőt: „Határozottan nem értek egyet azzal, hogy a darwini természetes szelekció elve szerint éljünk.  Azt mondom, hogy ne éljünk darwini elvek szerint, de a darwini elvek tudományos értelemben megmagyarázzák, hogyan jutottunk el idáig, és miért élünk." (Megtekinthető itt, a vonatkozó rész 12:00-nál kezdődik.) Egyszerűbben: az evolúció tudományos modellje megmondja, miért vagyunk olyan élőlények, amilyenek vagyunk, de nem mondja meg, hogyan viselkedjünk. Dawkins úrnak illene tudnia, hogy ez az állítás általánosan, minden tudományos modellre érvényes. Minden tudományos modell állítások rendszere, s mint ilyen, soha nem vezet logikailag érvényes cselekvési szabályhoz. Közéleti vitáink kivétel nélkül a követendő magatartási szabályokról szólnak, ebből a szempontból teljesen mindegy, milyen világkép van a fejünkben. Ha Richard Dawkins tisztában lenne ezzel, bele sem kezdett volna a tudomány kontra vallás vitába. Belátta volna, hogy az így elérhető eredmény előre tudhatóan nulla.

Hogy ezt legalább mi belássuk, sétáljunk egy kicsit Dawkins úr utcájában. Tegyük fel, teljesen bizonyosnak látszó tudományos modellünk szerint a világegyetem pontosan 120 év múlva összeroppan, alkalmatlanná válik az emberi életre. Milyen magatartási szabályok következnek ebből? Semmilyenek. Bármilyen szabályt is hangoztatunk, az a belső erkölcsi intuíciónkból következik, nincs logikai kapcsolatban a tudományos modellel. Akár veszünk tartós tejet és télikabátot, akár nem, egyre megy. Akár ültetünk diófát, akár nem, mit sem számít. Akár házasodunk a következő évtizedekben, akár nem, mindkét álláspont azonos érvénnyel bír. Tegyük fel, a vallásos emberek szent iratok alapján úgy vélik, hogy egész másképp lesz. A világ nem ér véget 120 év múlva, hanem 130 év múlva (szárnyas fehér lovon) eljön Fehérlófia, és kioszt közöttünk fejenként három krumplis lángost. Aki mindháromból sajtos-tejfölös-fokhagymás lángost készít Neki, az megy az örök boldogságra. Aki nem, az megy az örök szenvedésre. Tehát saját érdekében mindenki tartson otthon sajtot-tejfölt-fokhagymát - így a vallásosok. Következik ez logikailag a világképből? Nem. Mi van, ha valaki nem akar bemenni egy krumplis lángos stílusú önkényúr által ígért boldogságba? Az a maga szempontjából logikus módon direkt nem tart otthon sajtot-tejfölt-fokhagymát, mondván, lesz ami lesz. Azonos érvényű a felszólítás, hogy „tarts sajtot-tejfölt-fokhagymát" és az, hogy „ne tarts sajtot-tejfölt-fokhagymát".

Mit remélnek akkor egy ilyen vitától a felek? A példánál maradva, Dawkins úr butának mondja a vallásosokat, mert nem tudják, hogy a világ 10 évvel hamarabb ér véget, és feleslegesen gyűjtik otthon a sajtot-tejfölt-fokhagymát. Felháborító módon másokat is erre biztatnak, sőt erkölcsi nyomás alá helyezik a sajtvonalon lagymatag embertársakat. Milyen alapon, milyen jogon?! - háborog Dawkins úr. Feleslegesen, hiszen jobban járna, ha rámutatna a vallási modell kiskapujára, miszerint aki nem kér krumplilángosos boldogságot, az akkor cselekszik helyesen, ha nem tart hozzávalót. Erre az ellenvetésre a vallásosok agyvize felforr, de nem rendelkeznek rá hatásos válasszal. Mivel azonban Dawkins úr nem talál rá erre az érvre, a vita parttalanná válik. A vallásosok őszintén aggódnak Dawkins úr hosszú távú boldogságáért, nem veszik a lelkükre, hogy örök szenvedésre kerüljön szegény. Győzködik, hogy legalább a biztonság kedvéért tartson sajtot-tejfölt-fokhagymát, nehogy megbánja. Meg aztán, nehogy Fehérlófia a hívein kérje számon Dawkins úr lelkét. Ha a vallásosok több logikai ismerettel rendelkeznének, ők is megtalálhatnák Dawkins úr modelljén a kiskaput: akár véget ér 120 év múlva a világ Fehérlófia nélkül, akár nem, ebből nem következik, hogy NE tartsunk sajtot-tejfölt-fokhagymát. Amire Dawkins úr persze azt válaszolhatná, hogy lehet, de ő kivárja, amíg valamiből következik az IGEN. Amire a vallásosok felvilágosíthatnák Dawkins urat, hogy soha semmilyen szabály nem következik semmiből, minden belső intuíció. Ezt illene tudnia a tudományra hivatkozó Dawkins úrnak. Ekkor mindkét fél belátná, hogy a vita nem csak parttalan, hanem kölcsönösen tudománytalan, értelmetlen és haszontalan.

Ez volt a bemelegítés, most jöhet a téma érdemi része. Dawkins úr azzal a svédcsavarral indít, hogy a tudomány, és benne az evolúciós modell, legyen irányadó a döntéseink során, majd hozzáteszi, hogy az evolúció csak megmagyarázza, hogy kerültünk olyan állapotba, amilyenben vagyunk, de  ne az evolúció szerint cselekedjünk. Más szóval, azt kéri, hogy olyan alapon hozzunk döntéseket, amilyen alapon ne döntsünk. Dawkins úr valójában nem tudja, nem érti, mit beszél, csak szereti hallani a saját hangját, és a jelek szerint szívesen mondja butának embertársait. Az ellenérv: mivel a döntés mindig cselekvésre vagy a cselekvéstől való tartózkodásra szólít fel, semmilyen döntés nem következik tudományos, vallásos vagy bármilyen más modellből. Minden döntés lényegi indítéka belső intuíció. Beláthatjuk, hogy egy döntést nem indokló szempont „szerinti" döntést kérni tájékozatlan ötlet. Mondjuk, el szeretnénk határozni, hogy jobbra menjünk-e vagy balra. A vallásosok szerint jobbra. Dawkins úr szerint ezt semmiképp se a vallás alapján döntsük el, hanem tudományosan, az evolúciót is figyelembe véve, de ne az evolúció szerint. Tessék?

Következik az evolúcióból, hogy az orvostudománynak köszönhetően megmentett, születési rendellenességgel élő embereket sterilizáljuk, nehogy lerontsák a génállományt? Nem. Egyrészt nem szeretnénk, másrészt logikailag sem következik belőle. Következik az evolúcióból, hogy igyekezzünk génsebészettel tökéletesíteni az embert? Nem következik. Lehet, hogy szeretnénk (vagy nem), de logikailag sem a pró, sem a kontra nem következik belőle. Következik az evolúcióból, hogy a melegek házasodjanak (vagy ne)? Ez sem következik belőle, csak a belső intuícióink feszülnek egymásnak. Következik az evolúcióból, hogy járjunk vasárnap misére (vagy ne)? Nem következik.

Mi múlik ténylegesen az evolúció elfogadásán vagy elutasításán? Semmi. Maga Dawkins úr állítja, hogy az evolúcióból nem következik cselekvési szabály. Mi múlik bármiféle tudományos modell elfogadásán vagy elutasításán? Ugyanígy semmi. Akkor miről folyik a heves, helyenként szenvedélyes vita? Arról, hogy az ember cselekvő lény, nem tud beletörődni, hogy logikailag egyetlen cselekedetének sincs alapja - jobb híján igyekszik fenntartani a látszatot, mintha lenne. Aki hangosabb, annak nagyobb a hatása a csordára, vélik egyesek. Aki több adattal tesz úgy, mintha logikai érvénye lenne a szavainak, azt többen követik, vélik mások. Aki jobban ért a tudományhoz, arra többen hallgatnak, vélik ismét mások.

Az olvasó talán belátja, hogy minden erkölcsi szabály az egyén(ek) intuíciójára támaszkodik, és a közösség szempontjából kényszerűen ex cathedra kinyilatkoztatás. Nincs tudományos erkölcsi szabály, tudományos nézetben minden erkölcsi szabály egyformán érvénytelen. Ideje erről felvilágosítani a „tudomány" tudománytalan híveit.

A nemzetben gondolkodás logikája

Miközben a kb. 100 halálos áldozatot követelő ankarai robbantásos merényletet eddig nem vállalta az Iszlám Állam, a tüntetők a török kormányt sejtik a háttérben. Elég ésszerűen.

A kurdok elleni bombázások ellen tüntető békemenetben sok volt a kurd. A kurdokat a törökök bombázzák, hogy elfojtsák a függetlenségi mozgalmukat. Novemberben választás lesz Törökországban, a jobboldali kormány érdeke, hogy erősnek látsszon - kurd függetlenségi ügyben is. A robbantásos merénylet főleg a jelenlegi török kormány malmára hajtja a vizet, így egyetértek a tüntetők álláspontjával, de nem gondolom, hogy a merényletet a kormány ténylegesen megrendelte volna. Nem kellett megrendelnie, Törökországban nagyon sokan állnak mindenkor készen ilyen merényletekre. Ez a nemzetben gondolkodás török oldali logikájából következik, ahogy a kurd oldali logikájából is adódik, csak fordítottan. Nézzük meg, hogyan működik a nemzetben gondolkodás logikája.

Török részről: a nemzeti egység a legfőbb jó, amely felé törekedve előfordulhatnak halálesetek, de ezek jelentéktelenek az elérni/megőrizni kívánt legfőbb jó fényében. Törökök is meghalhatnak a nemzeti egységért, ami nagyon sajnálatos, de szükséges lehet. Szintén meghalhatnak függetlenségi harcosok és híveik (pl. örmények, kurdok és antinacionalista török szimpatizánsaik), értük már nem akkora kár, hiszen ők a legfőbb jó ellen dolgoznak, maguknak keresték a bajt. Hagyják abba a legfőbb jó elleni munkálkodást, és máris békében, nyugalomban élhetnek - török fennhatóság alatt.

Kurd részről: a nemzeti függetlenség a legfőbb jó, amely felé előfordulhatnak halálesetek, de ezek jelentéktelenek az elérni kívánt legfőbb jó fényében. Kurdok is meg fognak halni, ők hősök. Török elnyomók és szimpatizánsaik szintén meghalnak a küzdelem során, értük már nem akkora kár, hiszen ők a legfőbb jó ellen dolgoznak, igazságtalan magatartásukért csak azt kapják, amit megérdemelnek. Hagyják abba a legfőbb jó elleni munkálkodást, és máris békében, biztonságban élhetnek - a saját hazájukban, amely nem nyomja el többé a függetlenné vált kurdokat.

A két oldal egymással ellentétes, de önmagában összefüggő logikája felveti azt a kérdést, hogy a cél mennyiben szentesíti az eszközt. A klasszikus válasz szerint az érvényes és elérhető cél mindig szentesíti az eszközt. Ezúttal a törökök nemzeti logikája megbicsaklik, a többetnikumú birodalom megőrzése nem legfőbb jó, főleg ha a nemzetiségek függetlenséget akarnak. A török cél ennélfogva semmilyen eszközt nem szentesít, a kurdoknak függetlenséget kell adni.

A kurd nemzeti logika helytálló, feltéve, hogy az érvényes függetlenségi cél elérhető. Jelenleg elérhetőnek látszik, így helyes és jogos érte küzdeni. A kurdok kb. 37 millióan vannak, négy ország, Irán, Irak, Szíria és Törökország osztotta el őket egymás között. Ez nyilvánvalóan tarthatatlan állapot. A függetlenségért elkövetett merénylet nem jó eszköz, mert a mozgalom ellen fordítja a közvéleményt, nehezíti a cél elérését. A békemenet jó eszköz, a békemenet elleni merénylet pedig a lehető legrosszabb ötlet volt a nemzeti egységben gondolkodó törökök részéről (ha ők követték el). Ezzel csak siettetik a birodalom szétesését. Olyan állapotot idéznek elő, mint ami 1848 vagy 1914 táján volt az osztrák birodalomban.

Mondhatjuk-e, hogy magával a nemzeti logikával van baj, a megoldás a nemzetköziesedés? Nem mondhatjuk, mert az emberiség túlnyomó többsége láthatóan nem akar nemzetköziesedni, a nemzetköziesedés ellentmond az emberi természetnek. Az ember természetes állapota, hogy nyelvileg és kulturálisan összetartó közösségekben él, ezek szétszakítása vagy önkényes átrendezése természetellenes törekvés. A többetnikumú birodalmak szétesésre vannak ítélve, a jövő a nyelvi-kulturális egységek önrendelkezéséről szól. Ugyanakkor gazdasági szükségszerűség, hogy egy régió önálló nemzetei kölcsönös előnyök mentén együttműködjenek egymással, jó példa erre az Európai Unió. Az Unió önkéntes, gazdaságilag előnyös, és nem telepszik rá a népekre (mármint definíció szerint, ellenkező esetben jön a népszavazás és kilépés).

Paradoxnak tűnhet, hogy miközben az emberiség műszakilag, gazdaságilag és pénzügyileg egységesül, ez nem hoz politikai és identitásbeli egységet. Jobban megfontolva azonban a műszaki-gazdasági egységből nem következik identitásbeli egység, könnyen megérthetjük ezt kicsiben, Hollandia példáján. Hollandia gyakorlatilag szünetmentes település, összeérnek benne a lakott területek. Ebből azonban nem következik, hogy mindenki amszterdaminak tartsa magát, és a hágai önkormányzat Amszterdam egyik kerületeként működjön. Ha belegondolunk, miért, azt is megértjük, hogy miközben minden népnek okostelefonjai lesznek, mindenhol egységes az időszámítás, egyre hasonlóbb a bankrendszer, a vállalatok irányítása, a jogrendszer és az igazságszolgáltatás, mindenhol azonos elven működő autók közlekednek, az emberek őrzik a nyelvüket, a kultúrájukat, az identitásukat, a függetlenségüket. A globális egységesedés és az identitásőrzés között nincs valódi ellentét. Maradnak a nemzeti határok, csak egyre átjárhatóbbak lesznek. Ezzel párhuzamosan egyre erősebb lesz az összefogás a gonosz államhatalmak, például a kurdokat felosztott állapotban tartó török, iráni, szír és iraki machinációk ellen. Várhatóan erősödik az összefogás a gonosz vállalatbirodalmak környezetromboló, esőerdőirtó, ásványkincsrabló machinációi ellen is.

Mi lesz a nemzetköziekkel,  a világpolgárokkal? Belőlük is nemzet, nyelvi-kulturális egység lehet. Miután kudarcot vallottak a saját nemzetük fellazításában, vagy szomorúak lesznek a hazájukban, vagy csalódottan összebútoroznak egymással, és nagy egyetértésben fogják egymás kezét. Hogy milyen közös nyelvet és kultúrát alakítanak ki, az már rajtuk múlik. A jövő az identitásőrző és függetlenként együttműködő nemzetek logikájának kiteljesedéséről fog szólni.

A megváltásról – racionális megközelítésben

Elöljáróban leszögezem, hogy nem alapítok megváltástant, csupán leírom, ami szerintem mai racionális megközelítésben kiolvasható a Bibliából arra nézve, hogy mi a megváltás.

Ószövetségi szemlélet szerint az emberiség összes szenvedésének forrása, hogy eredendően bűnösök vagyunk, mégpedig a tudás almájának elfogyasztásában. Néhány példa: azért nem élünk 1000 évig, mert Ádám és Éva Isten tilalma ellenére megette a tudás almáját. Azért vannak a betegségek, balesetek, földrengések, cunamik, azért pusztít minket az éhínség és a háború, mert Éva és Ádám beleharapott a tiltott gyümölcsbe. Ez ellen kell a megváltás, amelyet a judaista Messiás hajt végre tökéletes áldozattal, egyszer és mindenkorra.

Újszövetségi értelemben a megváltás Jézus kereszthalálával megvalósult, tehát azóta a földi rossznak már nem lehet forrása az eredendő bűn. A földi rossz forrása immár a rosszat tudva vagy tudatlanul előidéző emberi cselekvés, illetve a cselekvés hiánya. A világ belépett a messiási korba, a véget nem érő igazságos földi jólét korába. Minél inkább tisztában vagyunk ezzel, annál igazabbá tesszük magunk és az emberiség számára.

Vonatkoztassunk el a Biblia szó szerinti értelmezésétől, tekintsük a Könyvek Könyvét éleslátó allegóriák sorának. A következőt kapjuk: az ember kiemelkedett az állatvilágból, amikor képessé vált az önreflexióra. Az önreflexió lelkiismeret-furdalást okoz, mert nem vagyunk angyalból, életünk minden percében jelentősen eltérünk a saját ideálunktól. Az önreflexióra szert téve kiűztük magunkat a nemtudás paradicsomából. (Egy hím medve simán felfalja a saját kölykeit, ha éhes, és nincs ettől rossz álma. Viszont ha beleharapna a tudás almájába, és képessé válna az önreflexióra, egész életében mardosná a lelkiismeret. Ehhez hasonló változás történt velünk a tudat kialakulásával, és nincs visszaút. Akinek önreflexiója van, az többé nem lesz paradicsomilag öntudatlan.)

A megváltás: megszabadulunk a nem a világ jobbá tételére használt tudat lelkiismeret-furdalásától azáltal, hogy az önreflexió magasabb szintjét elérve megvalósítjuk a földön a lehetséges legjobb állapotot. Az oroszlán ettől nem fog sárgarépát enni, Gipsz Jakab és családja nem fog fénnyel táplálkozni, továbbra sem leszünk angyalok, hanem a realitások talaján maradunk. (A hím medve felismeri, hogy 1. azért falja fel a kölykeit, mert csak így maradhat fenn a faj, tehát bűnbánat és vezeklés után nem kell lelkiismeret-furdalást éreznie; vagy 2. nincs kényszerítő oka felfalni a kölykeit, tehát tilos őket felfalnia, ezért nem falja fel őket. A hím medve e belső gondolatmenet által meg van váltva attól az ősbűntől, hogy tudatra ébredt. Megváltója az, aki erre a gondolatmenetre megtanította.)

Számunkra, homo sapiensek számára a megváltást Jézus, a judaista Messiás hozta el, amikor megtanított bennünket a „szeresd felebarátodat, mint önmagadat" parancsra. Ezt sem előtte, sem utána senki más nem tanította általános érvénnyel, és ez a parancs kipróbálhatóan tényleg elhozza a földön elérhető legjobb állapotot. Minél jobban igyekszünk megvalósítani a szeretetparancsot, annál jobb lesz ez az állapot. Azzal, hogy rendszeresen felülvizsgáljuk az életünket a szeretetparancs fényében, és szükség esetén korrigálunk, megváltást nyerünk a tudatra ébredés okozta lelkiismeret-furdalástól. Amennyiben eltértünk a szeretetparancstól, bűnbánatot kell tartanunk, és vezekelnünk kell. Ahol viszont a szeretetparanccsal összhangban rákényszerültünk egy csúnyának látszó lépésre,  például nem fogadtunk be identitásőrző muszlimokat, ott valójában nem követtünk el bűnt, nincs okunk lelkiismeret-furdalást érezni.

Azt gondolom, hogy bár az ésszerűség felől közelítek a megváltás témájához, összhangban maradok az Ószövetséggel, az Újszövetséggel, Jézus tanításával és a keresztény lelkiséggel is.

Jézus társadalma

A menekültügy hasznos irányba tereli a közéleti diskurzust, végre elkezdtük átgondolni, kik/mik vagyunk, és hogyan kerültünk a mai helyzetbe.

Róna Péter ( http://nol.hu/velemeny/a-menekultkerdes-margojara-1565933?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201510 ) megállapítja, hogy a liberalizmus a kereszténységből adódik, és kötelezettségeket ró a keresztényekre. Igaza van, még ha a konkrét kötelezettségekről írott elképzeléseivel nem is értek egyet. Azzal azonban igen, hogy a szabadság hasznos mértékű szeretete keresztény erény. Számomra nem következik belőle, hogy az elszántan kereszténygyűlölő és szabadságellenes Mohamed híveit kritika nélkül be kellene fogadni. Ha Hitlert nem szeretjük (sőt), miért fogadnánk szeretettel a Hitlernél sokkal szélsőségesebb iszlám értékrend képviselőit?

Róna Péter írása ihlette Köntös László színvonalas eszmefuttatását ( http://reposzt.hu/blog/kontos-laszlo/2015-10-03/szogesdrot-es-keresztenyseg ), amelyben a szerző leszögezi, hogy „A kérdés nagyon egyszerűen ez: lehet-e a jézusi modell alapján társadalmat szervezni? Nos, ki kell mondani: nem lehet. Akkor lehetne, ha minden emberben megvalósulhatna Jézus tökéletes embersége."

Én ez utóbbi tézissel szállok most vitába. Egyrészt díjazom az egyszerű megfogalmazást, ilyen tisztán és világosan kellene minden ügyről írnunk, hogy kiderüljön az álláspontunk értéke. Másrészt, a tartalommal nem értek egyet, szerintem Jézus, a judaista Messiás tanításának pont az a lényege és világraszóló előnye, hogy társadalmi modellt lehet rá építeni. Jézus tanítását nem is lehet másként követni, mint konkrét társadalmi formában megvalósítva.

A judaizmus szerinti Messiás munkaköri leírásában szerepel, hogy el nem múló igazságos földi jóléti társadalmat teremt és vezet. Jézus a tíz parancsolatra és a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancsra alapozva egész földi tanítása során hirdeti Isten országát, amely közöttünk van. Ennél világosabban aligha lehetne megfogalmazni, hogy a messiási kor az el nem múló igazságos földi jóléti társadalom kora, ezt hirdeti Jézus, erre vonatkozik a tanítása.

Ha úgy vélnénk, hogy Jézus alapján nem lehet földi társadalmat szervezni, akkor azt állítanánk, hogy Jézus szerintünk, az állítólagos követői szerint SEM judaista Messiás. Ezzel pedig furcsán definiálnánk magunkat. Keresztény: az a halmozottan hátrányos helyzetű hülye, aki abban hisz, akiről állítja, hogy nem az, aki, és nincs rálátása arra, hogy e kognitív disszonanciát nem ártana megbeszélnie kezelőorvosával, gyógyszerészével. Ha így vélekednénk a judaista Messiásról, egyik szánkkal meghazudtolnánk a másik szánkat, ami önmatt lenne. A Münchausen báró történet akrobatikus változatát adnánk elő, amelyben magunk alól rántjuk ki a szőnyeget.

Jézus alapján immár 2000 éve lehetséges az adott kor legigazságosabb, legjólétibb társadalmát megszervezni. A történelem bármely pontján összehasonlítva a világ társadalmait azt kapjuk, hogy a keresztény társadalmak magasan igazságosabbak és jólétibbek minden alternatívánál. Nem tökéletesek? Igaz. Csak az adott korban elérhető legjobbak, és ez az, ami reálisan elvárható. Leibniz szerint a keresztények minden korban a létező világok legjobbikában élnek. Minél jobban igyekeznek megvalósítani Jézus tanítását, annál közelebb kerülnek a tökéleteshez.

Gyáva népnek nincs hazája, ezért nem meglepő, hogy a judaista Messiásról gyáván hallgató keresztényeknek szűkül a világa. Ebben nem a k-e-r-e-sz-t-é-ny-s-é-g betűsorral leírt akárminek/izének/entitásnak a térvesztése a probléma, hanem az, hogy az emberiség elveszíti a betűsorral jelölt erkölcsi rendszer földi előnyeit. Romlik a világ állapota, ha a keresztények gyávák hozzá, hogy a Messiás tanítása szerint igyekezzenek jobbá tenni. A lámpást nem lehet véka alá dugni, a hegyen épült várost nem lehet elrejteni, a Messiás tanításának földi eredményeit nem lehet nem felmutatni.

Hogy közben nem tökéletesek a keresztények? Igaz. Nem is feladatuk, mert nem ők a judaizmus szerinti messiások, hanem Jézus az egyetlen judaizmus szerinti Messiás, aki után nem jön több messiás (pl. Mohamed vagy egyéb néven), mert nincs miért. A judaista Messiás tökéletes tanításán csak rontani lehet, ahogy a Korán is mutatja. Szíveskedjenek olvasni.

Lehet, hogy sokkolom az olvasót a következő evidenciával: a homo sapiens közismerten nem angyal, és nem tud fénnyel táplálkozni. A „tökéletesség" kontraproduktív hajszolása helyett egyszerűen fel kell mutatnunk az emberiségnek, hogy lám, mire megyünk homo sapiensként jólétben, igazságosságban Jézus képességeink szerinti követésével. Vegyen rólunk példát a többi ember, de ne a nem létező tökéletességünk miatt, hanem Jézus, a judaista Messiás tanításának egyedülálló földi érdemei miatt.

Konkrétan milyen társadalmi modellt lehet Jézus tanítására építeni? Olyat, amelyik 2000 év óta létezik, s amelyik legjobb tudásunk és képességeink szerint igyekszik megvalósítani a tíz parancsolatot, valamint a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancsot.

Válts operációs rendszert

A világnézet műszaki megközelítésben olyan, mint a számítógép operációs rendszere. Elvben semmi akadálya annak, hogy azt telepítsd a gépedre, amelyiket a legjobbnak tartod.

Ha szabadon választhatsz az Apple OS X, a Windows és a Unix/Linux között, mert a hardvered alkalmas mindegyik futtatására, akkor olyan szempontok alapján hozhatod meg a döntést, hogy melyik a leggyorsabb, legstabilabb, legbiztonságosabb, legszebb, legegyszerűbb, legkönnyebben kezelhető, mit használnak a barátaid, melyikhez érhető el a legtöbb program, stb. Ha meghoztad a döntést, letöltöd a telepítő fájlokat, és felteszed a gépedre a kiválasztott operációs rendszert. Akár többet is feltölthetsz a merevlemezre, de egyszerre csak egyet használhatsz. Legkésőbb a géped bekapcsolásakor el kell döntened, hogy ezúttal melyiket fogod futtatni.

Ugyanezt megteheted a világnézeteddel is, az alábbi lépésekben.

1. Nézz körül a világnézetek piacán, mérd fel a választékot.

2. Válaszd ki a számodra szimpatikus világnézetek egy csoportját, és hasonlítsd össze őket.

3. Döntsd el, melyik a legszebb, legstabilabb, legjólétibb, legdemokratább, legtoleránsabb, legfenntarthatóbb, legboldogítóbb.

4. Ha egyszerre több is tetszik, nézz utána, hogy telepíthetők-e párhuzamosan a hardveredre. Amennyiben igen/nem, máris kezdheted az egy vagy több világnézet telepítését.

5. Keresd meg az agyad főkönyvtárában a konfigurációs fájlt, majd nyisd meg. A fájl neve config.sys, foszabaly.ini, vagy hasonló.

6. Nézd meg a fájl tartalmát. Amennyiben megtalálod benne a „Szeresd embertársadat, mint önmagadat." karaktersort, tedd azt a legelső sorba. A többi sort törölheted, /* ... */ megjegyzésjelek közé teheted, vagy akár változatlan formában benne is hagyhatod a fájlban, kiegészíthetve a saját piacfelmérésed eredményével. Ha az utóbbit teszed, akkor a rendszered minden induláskor rá fog kérdezni, hogy mit töltsön be.

7. Az alábbi kezdőképernyőhöz hasonlót fogsz látni.

    Válasszon a következő rendszerparaméterek közül.

          1. Szeresd embertársadat, mint önmagadat.

          2. Ne tedd másnak, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.

          3. Átkozottak a hitetlenek, sorsuk fájdalom és szenvedés.

          4. Anyagból lettél, anyaggá porlasz, a világban nincs cél, sem értelem.

          5. A szenvedés körforgásából úgy szabadulsz, hogy lemondasz minden múló boldogságról.

          6. Mindenki igazsága egyenértékű, kivéve ezt a mind felett álló egyenlőségszabályt.

          7. A szabadságod addig terjed, amíg nem ütközik más szabadságába.

          8. Csak az egyén számít, közösség nem létezik.

          9. Csak a közösség számít, egyén nem létezik.

          10. Legyen mindenkinek a hite szerint.

           ... stb.

8. Válaszd ki a szimpatikus paramétert, és nyomd meg az ENTER gombot. Érdemes egymás után több lehetőséget is kipróbálni futásidőben, és hosszabb távon azokat meghagyni, amelyek tapasztalat szerint hatékony rendszerműködést eredményeznek.

Borul-e a bili?

A józan ésszel várható nehézségek ellenére Angela Merkel viszonylag sokáig magabiztosan, elengedett kézzel ült a bilin. Rendületlenül hirdette, hogy a németek minden menekültet szeretettel látnak – elfelejtve hozzátenni, hogy miután a megmentendő szerencsétlen 2000 eurót fizetett az embercsempészeknek az életveszélyes átkelésért Törökországból Görögországba, majd újabb embercsempészeknek köszönhetően végigtúrázott a Balkánon, átkelt Szerbián, Magyarországon és Ausztrián. Az akadályversenyeztetés már önmagában hiteltelenné teszi a németek segítő szándékát, a kancellár asszony azonban rendületlenül kitartott, sőt ma is kitart a mellett, hogy Németországnak ez „sikerülni fog".

Tény, hogy minden német újság, minden német TV és rádió a fogadókészséget visszhangozza, szimpatikus és beilleszkedő menekülteket mutat, egyfajta önhipnózisként. Lassan azonban megjelentek, majd sokasodtak az arra utaló jelek, hogy a németek többsége másként gondolkodik.

Vannak, akik úgy látják, hogy az eredetileg 800 ezer körülire várt menekülthullámból úgy lett 1,5 milliós várakozás, hogy Merkel felelőtlen nyilatkozatai plussz 700 ezer embert csalogatnak Németországba. Sokan sérelmezik, hogy a kancellár asszony elfelejtette megbeszélni a németekkel a terveit. Messze nem érték még el a másfél milliót, ám egy friss újságcikk már arra utal, hogy hamarosan kiborulhat a bili: reprezentatív felmérés szerint a németek 72%-a azonnali hatállyal leállítaná a menekültek befogadását, 63% szerint kimerült az ellátó kapacitás, és 81% ragaszkodik a határellenőrzés visszaállításához.

Mindezt olyan háttérben kell értelmezni, hogy a németeké Európa legjobban teljesítő gazdasága, folyamatosan hangsúlyozzák, hogy a menekülteknek be kell illeszkedniük, meg kell tanulniuk a nyelvet, fel kell adniuk az arcot takaró fátylat, és le kell mondaniuk az elavult patriarchális szokásokról. A német rendőrség plussz létszámot és költségvetést kapott a bevándorlók környezetében, sűrűbben járőrözik, eltökélten rendet tart. Azt mondhatnánk, hogy ha valakinek van esélye sikerre vinni a menekültek integrációját, akkor a németeknek van. Ennek ellenére fogytán a lakosság türelme.

Azt gondolom, hogy ami késik, nem múlik. Merkelnek a hivatalába kerül a meggondolatlan látványpolitizálás, a németeknek a jóléte bánja az idealizmust, az európai többség világlátását pedig rövidesen átformálja a célszerűtlenül kezelt menekültügy.

Ideje szembenézni azzal, hogy Mohamed nem a kulturális sokszínűség jegyében, hanem tudatosan, kifejezetten a kereszténység ellenében alapított új vallást. Ebből a hozzáállásból egyenesen következik az agresszivitás, a békétlenség, a rosszlét, mára pedig az egész iszlám kultúrkör látványos összeomlása. Az iszlám társadalmak fenntarthatatlanná váltak, már csak az olajbevételek tartják őket életben. A hinduizmus nem a többi vallással szemben alakult ki, a judaizmus és a kereszténység sem. Az iszlám viszont igen, és ez átlagon felüli kihívássá teszi a muszlimok befogadását. Aki nem hiszi, járjon utána.

Jézus és a menekültek

Egy kollégám remek kérdését (Mit mondott volna Jézus, mit tegyünk a menekültekkel?) fontolgatva az alábbiak jutottak eszembe.

Először is, aligha nyilatkozhatok Jézus nevében – ezt még a pápa is csak bizonyos fenntartások mellett tehetné meg, de nem szokta megtenni! Én mint a judaista Messiás tanítását legjobb tudásom és képességeim szerint követni igyekvő ember legfeljebb bibliai párhuzamokat és kapaszkodókat kereshetek a saját álláspontom árnyaltabbá tételéhez. Amit azonban nem tüntetek fel olyan színben, mintha feltétlenül Jézus álláspontja lenne.

Abból indulnék ki, hogy Jézus egyetlen esetben sem segített senkin rászorultsági alapon, legalábbis nem dokumentált módon. Amikor arról szól az evangélium, hogy egyesek vérét Pilátus az áldozattal vegyítette, e mögött egy vérbe fojtott helyi lázadást sejthetünk, de nincs róla szó, hogy Jézus felajánlotta volna a segítségét a lázadók családjának. Ugyanebben a részben egy ledőlt torony áldozatairól értesülünk, de arról nem, hogy Jézus ennek kapcsán bármiféle segítő akcióba kezdene.

Mikor Jézus tömegeknek beszél, egyetlen alkalommal sem kérdezi, kinek lenne szüksége csodára, gyógyulásra. Azokat a judaistákat gyógyítja, akik ezt hittel, alázattal kérik, és a csoda hatására felismerik benne a régen várt Messiást. A csoda Jézusnál nem karitatív vagy humanitárius akció, hanem szigorúan a messiási küldetéshez kötött kommunikációs eszköz. Mai szóval: árukapcsolás, amiért a megsegítettnek legtöbbször még kitartóan könyörögnie is kell.

Szerintem Jézusról az evangéliumok fényében nem állíthatjuk, hogy mai értelemben vett filantrop humanista lett volna, azt meg pláne nem, hogy éjt nappallá téve mindenkin igyekezett volna segíteni. Egy ilyen elvárás legalábbis nem támasztható alá az evangéliumokkal.

A másik szempontom: vajon hogyan láthatta Jézus a küldetését judaista Messiásként. A Messiással szembeni elvárás az volt, hogy nagy királyként véget nem érő igazságos földi jólétet teremtsen. A kor judaista értelmezése szerint szó sem volt arról, hogy meg kell halnia – a pászka ünnepe előtt, vagy bármikor a későbbiekben. Jézus hangsúlyozza, hogy ennek ellenére bizony meg kell halnia a nép bűneinek bocsánatára, és hogy fel fog támadni. Azt viszont nem mondja, hogy a földi jólétből sem lesz semmi, majd az égben, skacok, majd ott lesz nektek jó. Ellenkezőleg, folyamatosan hirdeti Isten országát, azaz a Messiás földi királyságát, amelynek alapja az általa adott erkölcsi tanítás. Az egyértelműség kedvéért hozzáteszi, hogy „Isten országa köztetek van", azaz követőinek személyközi kapcsolataiban valósul meg. Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Elég ennyi az el nem múló igazságos földi jóléthez? Szerintem igen, nézzünk körül a ténylegesen létező keresztény világban. Jólét van? Igen. Jézus tanítását igyekszik követni az emberiség keresztény országokban élő része? Igen, legalábbis a többség, legalábbis amennyire megy neki.

Ezen a ponton szeretném hangsúlyozni, hogy tévesen véljük nyugaton, magunkból kiindulva, hogy ha nálunk irányadó a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancs, akkor bizonyára mindenütt irányadó. Ez a parancs a kereszténységen kívül nem létezik. A judaizmus idevágó parancsa negatív: „ne tedd másnak, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek". Az iszlámé gyűlölködő: „átkozottak a hitetlenek a mennyben és a földön, sorsuk fájdalom és szenvedés". A különbségről köteteket lehet írni, itt csak megemlítem, hogy nem véletlenül ajánljuk nyugaton, a Messiás nyomán szabadon, a pozitív gondolkodást, a konstruktív együttműködést, a nyertes-nyertes stratégiát, ahogy azt sem véletlenül mondjuk, hogy a jóléti rendszerek alapja az optimista jövőkép és az egymás iránti bizalom.

Jézus élete első pillantásra nem nyertes stratégiát tükröz, azonban érdemes második pillantást is vetnünk az ügyre. A keresztre feszítésből túláltalánosítva könnyen arra juthatnánk, hogy Jézus 1. nem földi király; tehát 2. Isten országa nem a földön van; 3. vagy ha mégis a földön van, akkor nem jár közönséges földi jóléttel. Röviden: a judaista Messiással kapcsolatos összes elvárást elvontan kell értelmezni. Követői nem pecsenyével és desszerttel laknak jól, hanem lélekemelő prédikációval, a keresztény házastársak nem egymással lesznek testileg boldogok, hanem lélekben egyesülve a Szentlélekkel, az igazságosság nem a földön valósul meg, hanem az égben, a szenvedéstől, üldözéstől sem a földön menekülnek meg, hanem a másvilágon. Ez éterien szép és egyszerű gondolatmenet – olyannyira, hogy a mai keresztények többsége ilyenformán gondolkodik –, csakhogy van benne egy alapvető zökkenő.

Az elvont világmegváltásnak talán értelme lehetne a fénnyel táplálkozással kapcsolatban, de semmi értelme pont Jézussal összefüggésben. A judaisták nem ilyen Messiást vártak, a gójok meg semmilyen Messiást nem vártak. Összekeveredett a szezon a fazonnal, két szék közül a pad alá esünk. Ha Jézus nem vezet be földi jólétet, akkor definíció szerint nem judaista Messiás, nem ésszerű ilyenként követni, pláne butaság győzködni a judaistákat, hogy de, de... Márpedig Jézus, a judaista Messiás híre épp a judaistákon keresztül jutott el a gójokhoz, amiből következik, hogy az első zsidó-keresztények szemében teljesítette a Messiással szembeni elvárásokat. Ez pedig nem lehetett másképp, mint hogy az apostolok nem kételkedtek Jézus tényleges földi uralmában, közelgő második eljövetelében. A második eljövetel látványosan máig nem történt meg, így az apostolok vagy tévedtek, és Jézus mégsem volt judaista Messiás, vagy a második eljövetel váratlan formában valósult meg: úgy, hogy követői számára Jézus valóságos földi király, a mindennapi földi életet irányító tanítással és az ebből eredő el nem múló jóléttel.

Vagy elfogadjuk tehát, hogy Jézus judaista Messiás és rendhagyó módon uralkodó tényleges földi király, aki el nem múló földi jólétet és igazságosságot teremtett a világ neki engedelmeskedő részében, vagy definíció szerint tudhatjuk, hogy nem judaista Messiás, és hogy bibliai értelemben semmi lényeges nem igaz vele kapcsolatban, a lényegtelen részleteket meg egyéni ízlés szerint lehet alakítani, csak minek. Hétköznapi hasonlattal: vagy komolyan vesszük azt az állítássort, hogy az autónk Porsche, TEHÁT a katalógus szerint 3,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, TEHÁT szuper jól eljutunk vele itt, a földön A-ból B-be, vagy automatikusan kiderül, hogy nem Porsche, nem gyorsul, nem jutunk vele A-ból B-be, és hogy ezek után muskátlit ültetünk bele, vagy nyúlketrecnek használjuk, az már fakultatív, mindegy a lényegre nézve.

Ebből következik, hogy Jézus küldetése a földi világ jobbá tétele, mert e nélkül a Messiás fogalmilag nem Messiás. A földi világ jobbá tételéből pedig az a kérdés adódik, hogy mi teszi jobbá a világot:

- ha magunkra húzzuk a muszlim identitást őrző, és a Messiás tanításával ellenséges tömegeket, vagy

- ha csak a Messiás tanításával legalább nem ellenségeseket hívjunk magunkhoz, a többieken pedig ott segítünk, ahol szeretnénk, hogy bizonyítsák a markánsan alternatív világlátásuk földi sikerét*.

Szerintem Jézus tanításából leginkább ennek a két menekültügyi forgatókönyvnek a felelős mérlegelése adódik.

*Mohamed Jézus után 600 évvel tudatosan szembehelyezkedett a Messiással, céljainak megfelelően átírta az Ószövetséget, és saját erőszakos világuralmi irányzatot alapított. A Próféta keresztény földre csak hódítóként lépett, ez a körülmény aligha hanyagolható el a követői esetében. Az iszlám nem véletlenül, hanem szándékosan, tervezetten és célzottan más vallás.