Dawkins úr, tudomány, evolúció -> erkölcs?

Az evolúció elfogadói és ellenzői között olyan heves viták zajlak, mint ha komoly tétje lenne az ügynek. A résztvevők szemlátomást úgy gondolják, eget-földet rengető, IQ-t meghatározó döntés, hogy evolúció IGEN/NEM. Filozófiai, ismeretelméleti, racionális, tudományos és erkölcstani szempontból valamennyien tévednek. Emberi vitatémáink szempontjából teljesen mindegy, ki milyen evolúcióügyi álláspontot vesz fel.

 A filozófiában több évszázada kidolgozott érvelés szerint állításokból sosem lesz felszólítás, a közéleti viták pedig mindig felszólító módban megfogalmazott dolgokról kontra azok ellenkezőjéről szólnak. Az érvelés olyan régi, hogy kinyomozhatatlan a szerzője. Annyi biztos, hogy megjelenik többek között Thomas Paine, Kant és Hegel írásaiban: akárhány állítást is teszünk egymás után, azokból sosem vezethető le logikailag érvényesen, hogy mit (ne) tegyünk. Példa: 1. Az ember szenved, amikor fájdalmat érez. 2. A tűz fájdalmat okoz az embernek. 3. Mi következik ebből? Semmi. Logikailag nem következik, hogy „ne égesd tűzzel az embert". Kizárólag a belső erkölcsi intuíciónk határozza meg azt a logikailag érvénytelen következtetést, amit a legtöbben elkerülhetetlenül megfogalmazunk. Ha az erkölcsi intuíciónk azt súgja, hogy „ne bántsd a többi embert", akkor azt a szabályt fogalmazzuk meg magunknak, hogy „tehát ne égesd tűzzel az embertársaidat". Ha az erkölcsi intuíciónk mást súg, akkor pedig ezzel ellenkező szabályt hozunk. Akár így, akár úgy, logikailag egyik sem érvényes következtetés. Ezt belátni az erkölcsi alapismeretek közé tartozik. Sajnos mióta nem szokás filozofálni, ez az alapismeret gyakorlatilag kiveszett a köztudatból.

Ha Richard Dawkins, az evolúció lelkes híve tisztában lenne ezzel az alapismerettel, nem hirdetné harsányan a következőt: „Határozottan nem értek egyet azzal, hogy a darwini természetes szelekció elve szerint éljünk.  Azt mondom, hogy ne éljünk darwini elvek szerint, de a darwini elvek tudományos értelemben megmagyarázzák, hogyan jutottunk el idáig, és miért élünk." (Megtekinthető itt, a vonatkozó rész 12:00-nál kezdődik.) Egyszerűbben: az evolúció tudományos modellje megmondja, miért vagyunk olyan élőlények, amilyenek vagyunk, de nem mondja meg, hogyan viselkedjünk. Dawkins úrnak illene tudnia, hogy ez az állítás általánosan, minden tudományos modellre érvényes. Minden tudományos modell állítások rendszere, s mint ilyen, soha nem vezet logikailag érvényes cselekvési szabályhoz. Közéleti vitáink kivétel nélkül a követendő magatartási szabályokról szólnak, ebből a szempontból teljesen mindegy, milyen világkép van a fejünkben. Ha Richard Dawkins tisztában lenne ezzel, bele sem kezdett volna a tudomány kontra vallás vitába. Belátta volna, hogy az így elérhető eredmény előre tudhatóan nulla.

Hogy ezt legalább mi belássuk, sétáljunk egy kicsit Dawkins úr utcájában. Tegyük fel, teljesen bizonyosnak látszó tudományos modellünk szerint a világegyetem pontosan 120 év múlva összeroppan, alkalmatlanná válik az emberi életre. Milyen magatartási szabályok következnek ebből? Semmilyenek. Bármilyen szabályt is hangoztatunk, az a belső erkölcsi intuíciónkból következik, nincs logikai kapcsolatban a tudományos modellel. Akár veszünk tartós tejet és télikabátot, akár nem, egyre megy. Akár ültetünk diófát, akár nem, mit sem számít. Akár házasodunk a következő évtizedekben, akár nem, mindkét álláspont azonos érvénnyel bír. Tegyük fel, a vallásos emberek szent iratok alapján úgy vélik, hogy egész másképp lesz. A világ nem ér véget 120 év múlva, hanem 130 év múlva (szárnyas fehér lovon) eljön Fehérlófia, és kioszt közöttünk fejenként három krumplis lángost. Aki mindháromból sajtos-tejfölös-fokhagymás lángost készít Neki, az megy az örök boldogságra. Aki nem, az megy az örök szenvedésre. Tehát saját érdekében mindenki tartson otthon sajtot-tejfölt-fokhagymát - így a vallásosok. Következik ez logikailag a világképből? Nem. Mi van, ha valaki nem akar bemenni egy krumplis lángos stílusú önkényúr által ígért boldogságba? Az a maga szempontjából logikus módon direkt nem tart otthon sajtot-tejfölt-fokhagymát, mondván, lesz ami lesz. Azonos érvényű a felszólítás, hogy „tarts sajtot-tejfölt-fokhagymát" és az, hogy „ne tarts sajtot-tejfölt-fokhagymát".

Mit remélnek akkor egy ilyen vitától a felek? A példánál maradva, Dawkins úr butának mondja a vallásosokat, mert nem tudják, hogy a világ 10 évvel hamarabb ér véget, és feleslegesen gyűjtik otthon a sajtot-tejfölt-fokhagymát. Felháborító módon másokat is erre biztatnak, sőt erkölcsi nyomás alá helyezik a sajtvonalon lagymatag embertársakat. Milyen alapon, milyen jogon?! - háborog Dawkins úr. Feleslegesen, hiszen jobban járna, ha rámutatna a vallási modell kiskapujára, miszerint aki nem kér krumplilángosos boldogságot, az akkor cselekszik helyesen, ha nem tart hozzávalót. Erre az ellenvetésre a vallásosok agyvize felforr, de nem rendelkeznek rá hatásos válasszal. Mivel azonban Dawkins úr nem talál rá erre az érvre, a vita parttalanná válik. A vallásosok őszintén aggódnak Dawkins úr hosszú távú boldogságáért, nem veszik a lelkükre, hogy örök szenvedésre kerüljön szegény. Győzködik, hogy legalább a biztonság kedvéért tartson sajtot-tejfölt-fokhagymát, nehogy megbánja. Meg aztán, nehogy Fehérlófia a hívein kérje számon Dawkins úr lelkét. Ha a vallásosok több logikai ismerettel rendelkeznének, ők is megtalálhatnák Dawkins úr modelljén a kiskaput: akár véget ér 120 év múlva a világ Fehérlófia nélkül, akár nem, ebből nem következik, hogy NE tartsunk sajtot-tejfölt-fokhagymát. Amire Dawkins úr persze azt válaszolhatná, hogy lehet, de ő kivárja, amíg valamiből következik az IGEN. Amire a vallásosok felvilágosíthatnák Dawkins urat, hogy soha semmilyen szabály nem következik semmiből, minden belső intuíció. Ezt illene tudnia a tudományra hivatkozó Dawkins úrnak. Ekkor mindkét fél belátná, hogy a vita nem csak parttalan, hanem kölcsönösen tudománytalan, értelmetlen és haszontalan.

Ez volt a bemelegítés, most jöhet a téma érdemi része. Dawkins úr azzal a svédcsavarral indít, hogy a tudomány, és benne az evolúciós modell, legyen irányadó a döntéseink során, majd hozzáteszi, hogy az evolúció csak megmagyarázza, hogy kerültünk olyan állapotba, amilyenben vagyunk, de  ne az evolúció szerint cselekedjünk. Más szóval, azt kéri, hogy olyan alapon hozzunk döntéseket, amilyen alapon ne döntsünk. Dawkins úr valójában nem tudja, nem érti, mit beszél, csak szereti hallani a saját hangját, és a jelek szerint szívesen mondja butának embertársait. Az ellenérv: mivel a döntés mindig cselekvésre vagy a cselekvéstől való tartózkodásra szólít fel, semmilyen döntés nem következik tudományos, vallásos vagy bármilyen más modellből. Minden döntés lényegi indítéka belső intuíció. Beláthatjuk, hogy egy döntést nem indokló szempont „szerinti" döntést kérni tájékozatlan ötlet. Mondjuk, el szeretnénk határozni, hogy jobbra menjünk-e vagy balra. A vallásosok szerint jobbra. Dawkins úr szerint ezt semmiképp se a vallás alapján döntsük el, hanem tudományosan, az evolúciót is figyelembe véve, de ne az evolúció szerint. Tessék?

Következik az evolúcióból, hogy az orvostudománynak köszönhetően megmentett, születési rendellenességgel élő embereket sterilizáljuk, nehogy lerontsák a génállományt? Nem. Egyrészt nem szeretnénk, másrészt logikailag sem következik belőle. Következik az evolúcióból, hogy igyekezzünk génsebészettel tökéletesíteni az embert? Nem következik. Lehet, hogy szeretnénk (vagy nem), de logikailag sem a pró, sem a kontra nem következik belőle. Következik az evolúcióból, hogy a melegek házasodjanak (vagy ne)? Ez sem következik belőle, csak a belső intuícióink feszülnek egymásnak. Következik az evolúcióból, hogy járjunk vasárnap misére (vagy ne)? Nem következik.

Mi múlik ténylegesen az evolúció elfogadásán vagy elutasításán? Semmi. Maga Dawkins úr állítja, hogy az evolúcióból nem következik cselekvési szabály. Mi múlik bármiféle tudományos modell elfogadásán vagy elutasításán? Ugyanígy semmi. Akkor miről folyik a heves, helyenként szenvedélyes vita? Arról, hogy az ember cselekvő lény, nem tud beletörődni, hogy logikailag egyetlen cselekedetének sincs alapja - jobb híján igyekszik fenntartani a látszatot, mintha lenne. Aki hangosabb, annak nagyobb a hatása a csordára, vélik egyesek. Aki több adattal tesz úgy, mintha logikai érvénye lenne a szavainak, azt többen követik, vélik mások. Aki jobban ért a tudományhoz, arra többen hallgatnak, vélik ismét mások.

Az olvasó talán belátja, hogy minden erkölcsi szabály az egyén(ek) intuíciójára támaszkodik, és a közösség szempontjából kényszerűen ex cathedra kinyilatkoztatás. Nincs tudományos erkölcsi szabály, tudományos nézetben minden erkölcsi szabály egyformán érvénytelen. Ideje erről felvilágosítani a „tudomány" tudománytalan híveit.