2015. október 6., kedd

Jézus és a menekültek

Egy kollégám remek kérdését (Mit mondott volna Jézus, mit tegyünk a menekültekkel?) fontolgatva az alábbiak jutottak eszembe.

Először is, aligha nyilatkozhatok Jézus nevében – ezt még a pápa is csak bizonyos fenntartások mellett tehetné meg, de nem szokta megtenni! Én mint a judaista Messiás tanítását legjobb tudásom és képességeim szerint követni igyekvő ember legfeljebb bibliai párhuzamokat és kapaszkodókat kereshetek a saját álláspontom árnyaltabbá tételéhez. Amit azonban nem tüntetek fel olyan színben, mintha feltétlenül Jézus álláspontja lenne.

Abból indulnék ki, hogy Jézus egyetlen esetben sem segített senkin rászorultsági alapon, legalábbis nem dokumentált módon. Amikor arról szól az evangélium, hogy egyesek vérét Pilátus az áldozattal vegyítette, e mögött egy vérbe fojtott helyi lázadást sejthetünk, de nincs róla szó, hogy Jézus felajánlotta volna a segítségét a lázadók családjának. Ugyanebben a részben egy ledőlt torony áldozatairól értesülünk, de arról nem, hogy Jézus ennek kapcsán bármiféle segítő akcióba kezdene.

Mikor Jézus tömegeknek beszél, egyetlen alkalommal sem kérdezi, kinek lenne szüksége csodára, gyógyulásra. Azokat a judaistákat gyógyítja, akik ezt hittel, alázattal kérik, és a csoda hatására felismerik benne a régen várt Messiást. A csoda Jézusnál nem karitatív vagy humanitárius akció, hanem szigorúan a messiási küldetéshez kötött kommunikációs eszköz. Mai szóval: árukapcsolás, amiért a megsegítettnek legtöbbször még kitartóan könyörögnie is kell.

Szerintem Jézusról az evangéliumok fényében nem állíthatjuk, hogy mai értelemben vett filantrop humanista lett volna, azt meg pláne nem, hogy éjt nappallá téve mindenkin igyekezett volna segíteni. Egy ilyen elvárás legalábbis nem támasztható alá az evangéliumokkal.

A másik szempontom: vajon hogyan láthatta Jézus a küldetését judaista Messiásként. A Messiással szembeni elvárás az volt, hogy nagy királyként véget nem érő igazságos földi jólétet teremtsen. A kor judaista értelmezése szerint szó sem volt arról, hogy meg kell halnia – a pászka ünnepe előtt, vagy bármikor a későbbiekben. Jézus hangsúlyozza, hogy ennek ellenére bizony meg kell halnia a nép bűneinek bocsánatára, és hogy fel fog támadni. Azt viszont nem mondja, hogy a földi jólétből sem lesz semmi, majd az égben, skacok, majd ott lesz nektek jó. Ellenkezőleg, folyamatosan hirdeti Isten országát, azaz a Messiás földi királyságát, amelynek alapja az általa adott erkölcsi tanítás. Az egyértelműség kedvéért hozzáteszi, hogy „Isten országa köztetek van", azaz követőinek személyközi kapcsolataiban valósul meg. Szeresd embertársadat, mint önmagadat. Elég ennyi az el nem múló igazságos földi jóléthez? Szerintem igen, nézzünk körül a ténylegesen létező keresztény világban. Jólét van? Igen. Jézus tanítását igyekszik követni az emberiség keresztény országokban élő része? Igen, legalábbis a többség, legalábbis amennyire megy neki.

Ezen a ponton szeretném hangsúlyozni, hogy tévesen véljük nyugaton, magunkból kiindulva, hogy ha nálunk irányadó a „szeresd embertársadat, mint önmagadat" parancs, akkor bizonyára mindenütt irányadó. Ez a parancs a kereszténységen kívül nem létezik. A judaizmus idevágó parancsa negatív: „ne tedd másnak, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek". Az iszlámé gyűlölködő: „átkozottak a hitetlenek a mennyben és a földön, sorsuk fájdalom és szenvedés". A különbségről köteteket lehet írni, itt csak megemlítem, hogy nem véletlenül ajánljuk nyugaton, a Messiás nyomán szabadon, a pozitív gondolkodást, a konstruktív együttműködést, a nyertes-nyertes stratégiát, ahogy azt sem véletlenül mondjuk, hogy a jóléti rendszerek alapja az optimista jövőkép és az egymás iránti bizalom.

Jézus élete első pillantásra nem nyertes stratégiát tükröz, azonban érdemes második pillantást is vetnünk az ügyre. A keresztre feszítésből túláltalánosítva könnyen arra juthatnánk, hogy Jézus 1. nem földi király; tehát 2. Isten országa nem a földön van; 3. vagy ha mégis a földön van, akkor nem jár közönséges földi jóléttel. Röviden: a judaista Messiással kapcsolatos összes elvárást elvontan kell értelmezni. Követői nem pecsenyével és desszerttel laknak jól, hanem lélekemelő prédikációval, a keresztény házastársak nem egymással lesznek testileg boldogok, hanem lélekben egyesülve a Szentlélekkel, az igazságosság nem a földön valósul meg, hanem az égben, a szenvedéstől, üldözéstől sem a földön menekülnek meg, hanem a másvilágon. Ez éterien szép és egyszerű gondolatmenet – olyannyira, hogy a mai keresztények többsége ilyenformán gondolkodik –, csakhogy van benne egy alapvető zökkenő.

Az elvont világmegváltásnak talán értelme lehetne a fénnyel táplálkozással kapcsolatban, de semmi értelme pont Jézussal összefüggésben. A judaisták nem ilyen Messiást vártak, a gójok meg semmilyen Messiást nem vártak. Összekeveredett a szezon a fazonnal, két szék közül a pad alá esünk. Ha Jézus nem vezet be földi jólétet, akkor definíció szerint nem judaista Messiás, nem ésszerű ilyenként követni, pláne butaság győzködni a judaistákat, hogy de, de... Márpedig Jézus, a judaista Messiás híre épp a judaistákon keresztül jutott el a gójokhoz, amiből következik, hogy az első zsidó-keresztények szemében teljesítette a Messiással szembeni elvárásokat. Ez pedig nem lehetett másképp, mint hogy az apostolok nem kételkedtek Jézus tényleges földi uralmában, közelgő második eljövetelében. A második eljövetel látványosan máig nem történt meg, így az apostolok vagy tévedtek, és Jézus mégsem volt judaista Messiás, vagy a második eljövetel váratlan formában valósult meg: úgy, hogy követői számára Jézus valóságos földi király, a mindennapi földi életet irányító tanítással és az ebből eredő el nem múló jóléttel.

Vagy elfogadjuk tehát, hogy Jézus judaista Messiás és rendhagyó módon uralkodó tényleges földi király, aki el nem múló földi jólétet és igazságosságot teremtett a világ neki engedelmeskedő részében, vagy definíció szerint tudhatjuk, hogy nem judaista Messiás, és hogy bibliai értelemben semmi lényeges nem igaz vele kapcsolatban, a lényegtelen részleteket meg egyéni ízlés szerint lehet alakítani, csak minek. Hétköznapi hasonlattal: vagy komolyan vesszük azt az állítássort, hogy az autónk Porsche, TEHÁT a katalógus szerint 3,5 másodperc alatt gyorsul 100-ra, TEHÁT szuper jól eljutunk vele itt, a földön A-ból B-be, vagy automatikusan kiderül, hogy nem Porsche, nem gyorsul, nem jutunk vele A-ból B-be, és hogy ezek után muskátlit ültetünk bele, vagy nyúlketrecnek használjuk, az már fakultatív, mindegy a lényegre nézve.

Ebből következik, hogy Jézus küldetése a földi világ jobbá tétele, mert e nélkül a Messiás fogalmilag nem Messiás. A földi világ jobbá tételéből pedig az a kérdés adódik, hogy mi teszi jobbá a világot:
- ha magunkra húzzuk a muszlim identitást őrző, és a Messiás tanításával ellenséges tömegeket, vagy
- ha csak a Messiás tanításával legalább nem ellenségeseket hívjunk magunkhoz, a többieken pedig ott segítünk, ahol szeretnénk, hogy bizonyítsák a markánsan alternatív világlátásuk földi sikerét*.

Szerintem Jézus tanításából leginkább ennek a két menekültügyi forgatókönyvnek a felelős mérlegelése adódik.

*Mohamed Jézus után 600 évvel tudatosan szembehelyezkedett a Messiással, céljainak megfelelően átírta az Ószövetséget, és saját erőszakos világuralmi irányzatot alapított. A Próféta keresztény földre csak hódítóként lépett, ez a körülmény aligha hanyagolható el a követői esetében. Az iszlám nem véletlenül, hanem szándékosan, tervezetten és célzottan más vallás.

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Jó kérdés, hogy hol járt Mohamed ebben időpontban, és hányan igazolják az alibijét. Erre gondoltál?

      Törlés